Tova tűnő pillanat
Bizonyos kor után ,ha visszanézek
csillogó porban fekete szilánkok,
nem hiszem el hogy végig mentem
kezem arcomhoz kapom,mert lángol.
Szívem újra dobban, de látszatra
rossz szemem fura módon csodálja,
ifjúságom másfele ment pusztulva
én csak állok csillagport bámulva.
Mert elmaradt az igazság, a rajongás
szürke ruhát öltött magányom rajtam
de az időm lejárt, maradt a jajongás,
bár még virul előttem az önbizalmam.
Új világba lépek ,nincs kiút,szomjazom
hol lassabban járnak emberek, vonatok
de közben hány zarándokút hány határ
határozza meg lázasan fájó panaszom.
Nem lesz lobogó villám szememben
elhagyom sorra a megunt szerelmet,
engem csak ösztönök korbácsa kerget
felhők mögül még kisüt a nap melege.
Megjegyzések