A sors átka

 Mennyi mindent éltem meg teveled

a sors adománya már akkor eltévedt

mily jó volt tudni ,hogy vagy nekem

hogy rám gondolsz s keresel szüntelen.

 

Ki gondolta volna mennyi szerelmet

zártunk egymás szívébe csendesen

megfontolt szavak őszinte hatalma

egy  ily varázslatos házba zárta volna?

 

Gondolatunk egy volt és ugyanaz

ne okozzunk fájdalmat a másiknak

és két meleg szív forró gondolata

fagyos téli időben is összetartotta..

 

Elfelejtett álmok zúgták a harsonát

szívhez hajolva ránk dobták a csodát

kesztyűbe zárt kezünket annyira védte

hogy senki sem tudta volna szét vágni.

 

Álmok, melyeknek szárnyait kerestük 

hogy elszálljunk mikor a menny szelíd

es örök kézfogásba maradtunk volna

mit ma is zokogva kíséri fájó dallama. 

 

Vállamra  tett karod ezüst fénnyel tele

de zug a világon át a végzet rut szele,

vajon ha akkor nem toppanok  eléd

en a cifra hölgy kit is  választanék?

 

Szeplőtlen lelkem vajon hívott volna

ha csillagból épített diadalív alatt

tűzfolyón át  ezüst palló hajnalban

 parti szőnyegén virágkórus dalolna

 

Látlak villámló ezüst árnyék gyanánt

Kitártad szárnyaid, utad egekbe várt

s az  ördög cimborája ki keresi az átkot

úgy átkozott mint Sors az  örök világot.