Alomlátás

 örök titkú álmot láttam

Puha selymü réten álltam

Mély rejtelmű völgy ölén.

Néma szárnyon szállt az éjel

Hold sugárzott szerte-széjjel

Csöndfátyla lehullt körém.

 

Elindultam. Mentem, mentem,

Ezüsthímes álomcsendben,

Vonzott csábos sejtelem:

Mi a létnek nagy értelme

Miért eped szív és elme

Az őstitkot meglelem

 

Végtelen messzire láttam

Az ég s a föld eggyé váltan,

Csak hívott, csak ragyogott 

S már futottam, én a dőre,

Szívszakadva, csak előre

S jaj! a távol nem fogyott.

 

 

Hirtelen megtorpant lábam,

Igézetten ott megálltam,

S elrévülten néztem öt

Tündökölve, hófehérben,

Jézus ült a holdas éjben

És én esdve kértem őt.

 

Mester, szólj, óh légy szónokom

Ha lelkembe kétség oson

S elvakultan csüggedek 

Szemeim hadd lássák, lássák,

Lebbentsd föl a titok fátylát,

Miért lényem úgy eped? 

 

Rám sugárzó tekintete

Szívemet megremegtette

De a Mester hallgatott

Ujja intett: csöndre hangolt

Megnyílt a menny, angyal dalolt

S a hold mélán hallgatott