Egy szellem koltohoz

 Tudom, Te csillagkenyérrel élsz

Vonulhat a karaván

Szívedig nem ér

a szürke, holt

utak pora.

A hold

vaksággal megáldott.

 

Vonulhat a karaván

Neked piszkos menet csupán.

 

 

Menj tovább!

Hegyi patakjaid felé

Megmosnak minden vétkedért

Mert minden nap vétkezel

Szemeddel vétkezel

csak csillagokra nyitod.

Száddal, madaraknak dalolsz

Lepkék hímporát

sepred ujjaiddal

s nem érinted a beteg homlokát

Mert betegek vagyunk mindannyian

s halálos sápadtságunkat nem látod.

Csak a halált

szemgödre virágos.

 

 

Virág vagy. Te is talán.

Gyönge, kis virág

az élet asztalán.

Vagy madárka, boldog énekes.

Tar ágainkra leng éneked.

Bogár is lehetsz, acél fényü, ékes

Kérész-király...Csak röpködjél tovább.

Boldog vakságban

én is repkednek Veled

te napkedvelő

de nem lehet

Ezer felé futó

szemeimből a látás.

Tudásom célja a több tudás

O, csak mehetnék Veled

áldott utadon