Egyedul

 Az  este  egyedül  maradtam  magammal

.Olyan  egyedül, amint  még  soha.

Ez  a  desztillált,  sűrű  egyedüllétL

ehet  az  élet,  vagy  tán  a  halál

Legfelső  foka.

Nem  olyan  volt  ez,  mit  néha  úgy  óhajtunk

,Fáradt lélekkel, kicsik és nagyok.

De  nem  is  olyan,  mint  mikor  kitör  még

Krisztusból  is  a  keserű  panasz

Egyedül  vagyok.

Így  csak  az  ártatlan  csecsemő  lehet 

 aBölcsőben,  mikor  kedvesen,  bután

Kövér  lábujját  a  szájába  veszi

S  úgy  rí  az  élet  íze:  az  áldott

Anyatej  után.

Vagy  pedig,  mint  én  most,  érett  férfikorban

,Mikor  a  lélek  számadásra  szál

lÖnmagába  s  nincs  más  szín,  illat,  se  hang

Benne  s  körülte,  csupán  csak,  amit

Odabent  talál

.Elszántan  s  szorongva  magam  is  leszálltam

Lelkem  kútjába,  hol  magtára  van

A  letűnt  immár négy  tizednyi  évnek

S  negyven  év íze, színe s illatában

Kerestem  magam

.A  színt  megtaláltam  zöldelö  vetésben,

Szívemből  szórtam  hozzá  a  magot

;Izét  elhozták májusi malachoz

Fűzött  remények,  hogy  majd  a  télen

Tórozunk  nagyot

.Illatát,  a  terhest, görbe háttal  hozta

A  jól  kihasznált  köznapok  hada.

Jaj,  hogyan  ömlött  a  szőlougarlás,

Őszi  mély  szántás,  sűrű  kapálások

Verejtékszaga.

De  nem  láttam  sehol  aranyló  mezőket

,Hol  már  aratás  Ígéri  magát

.Nem kaptam  sehol ízét disznótornak

S  nem  hozta  péntek,  szombat,  se  vasárnap

Szüret  illatát.

De azért  semmi  baj.  Jó  ülni  egyedül,

Túl  minden  ízen,  színen  és  szagon,

S  hallani  tisztán,  szívnyi  közelségből,

Hogy  hideg  hangon  már  halálra  kongat

Egy  száműzött  atom.