Ellenállas

 Meg csendesedtünk, mint ősz-időben,

mikor eső mossa a bús rögöt.

Tűnődünk s ha egymásra nézünk

valami van, van a nézésünk mögött.

 

Fénytörés, vagy más homály okozza,

nem látom már a homlokod alatt

mint iker-tükörben, szemeidben

ahogyan eddig láttam magamat

 

Fejem lehajtom és félrenézel

te is. Szólj hát, beszélni kellene.

Szívem nehéz, a tiéd se könnyebb

mégis hallgatunk. Küzdünk ellene,

 

hogy kimondjuk, pedig ajkainkra

már nem egyszer tolult a szó

És ölelünk és csókolunk azért,

hogy egyikünk se legyen áruló.