Madárdal

 Üres a hajlék, szárnyas kis barátom

a küszöbömön gubbasztok magam.

Tenyeremet a csillagokra tárom,

a vágyódásnak már csak csonkja van.

 

Az olcsó mámor füst, bor, nem vigasztal,

örömtelenre te vagy a tanú,

verses papír,testőrökkel az asztal

s a sóhaj ,melytől lámpám lángja bús.

 

 

Ma a zord hajlék,kicsi kis madaram

csacsogj valamit,vidámat ,mesélj

meséd legyen ma mécs öreg tanyánkon

tán útra lel nála a vak kedély.

 

S ha véget ér a mese,ne reppenj el

várd meg az álmom ,maradj itt velem,

nézd kint az ég tombol,akár a tenger

a hold eltört a felhő szirteken.

 

Ma bús vagyok meg önző:maradj itthon

ma még a fényből is csak árny fakad,

maradj! Apró kis válladról ha elnyom

az álom, csitt! lelopom szárnyadat