Mindenkiért

 

 

 

 

 Mindent, kit ismertél eddig, irigylem

kit értettél, vagy ki csak szólhatott

hozzád, fontos, vagy közönyös ügyben

s hogy nézhetett, azt a pillanatot.

 

Otthonod is, mely sosem mesél el

felőled semmit és konok, csukott

szájjal hallgat most együtt a széllel,

mely hajad közt turkált, simogatott.

 

Utcát s teret hol töltötted s töltőd

sok szabad órákban sétáidat, 

a friss szamócát, kerti gyümölcsöt

mely ízt kínálva csalta fogad.

 

Nem volna száj s nem volna elég szem

hogy újra meséljen s mutasson itt

téged, a régit és én megelégszem

ha nézlek, nézhetlek. Nem hasonít

 

s ne hasonítson semmi tegnaphoz,

új vagy, kit az idő most kiszemelt

,

azért, hogy mindazt, amit veled hoz,

bennem erjessze, mint aki szüretel.