Parki séta
Arany ruhás, fény-arcú nyári reggel
Ültem beszédes lombú fák alatt
Az égen át fehér felhő halad
Lassú, alig látszó madár-sereggel
Míg lelkem fönt a távolban mereng el,
Szememben íme földi kép fakadt
Zöld tó füröszt rá hajló ágakat
Tükrén fehér hattyú száll néma csenddel
Egyszer csak elfogott varázs-igézet
Vajon mért reszket mind, amerre nézek?
Pillámon, érzem, méla könnyű rezdül.
Az égen felhő, hattyú tó vizén
Békült szívemnek csöndes rejtekén
Fehér emléked száll lassan keresztül.
Megjegyzések