SZelid alkony

Csönd  vagyok,  oly  szelíd,

mint e szép  nyári nap

,mely  oszladozni  kezd

s  piros  tajtékban  rezeg

.Szellő, óh,  el  ne  vidd!

Feslő  múltam  méla

vánkosán  fekszem  hanyatt.

Ki  voltam? ...  Szerettem

bízva,  majd  kerestem

s  biz remegtem  néha.

Erőd  mint  a  harang 

 szó,  cseng,  szétfoly,  elhül

s  te,  te  szép,  te  szegény

,érted:  ellibbent  a  fény

így  szól  bennem  egy  hang

Hát  döngettél  falat\.

De  fal  mögött  hévül,

liheg,  oson  időd,

neked  tojást  nem  költ

s  nézd,  hűli  véred  is

  a  nap

.Az  alkony,  közönyöm

lágy-vörös  posztóját

babrálja  felettem

.Pírját,  im  elejtem

s  dicséri  ösztönöm

a  kegyek  osztóját