Tavaszi sorok

 A tavalyi nyár elrohadt gyümölcsét

piszkos hólé söpri alá a völgybe

s míg az ifjú nap fent gúnyol nyelvet öltve

az alvadt jégre fénysugár ömöl szét.

 

Virágillat s rohadt gyökerek bűze

terjeng ma itt, hol a jég burka olvad,

s tégedet, ki az ébredést csúfoltad

most rajtakaplak réten lepkét űzve.

 

Fenyvesekről a fény varázsos ujja

ködfoszlányt tép s helyébe glóriát szór

megáll alatta a nyájat őrző pásztor

és kürtjéből a télrozsdát kifújja.

 

Az avar fedett gyomocska titkon felles,

pajzán szelek ölelgetik a sziklát

melyen pásztorgyermek szökdel át mezítláb,

testének már a fagy nem veszedelmes.

 

A fás lejtőkről szárnyalt röpke neszre

kevély hótömb zúdul alá a martra,

s a téli szél, mely a törzseket csavarta,

átkél az erdőn barkát permetezve.