A két féltett kincsem

 Buborék énem,mi feltor

csak egy csepp,

és máris elvesztem nevem

mert hullok nyomtalan

a mélybe

mert semmi sem vagyok

de maradok ,

felakasztva a lelkes ebredesre.

 

Múltamban kutatva

semmi sem voltam

csak törtettem elore

a vágy maradt mögöttem

s meneteltem fényben

sötétben

a célnak elébe

es fogtam kezemben

gyermekeim keservét

tovises avarban,míg nevetve

arany almát szedtem kötényemben.

örömmel nekik.

Ezért születtem,mert

valaha voltam,ékszer a nyomomban

mert az öröok csak egy perc

és mindent hullámba temetnek

a cinkos angyalok.

 

Ma  jelenben s jovomben keringek

körulöttük kergén 

és áldom szerencsém

hogy velük lehettem.

Az örökos hiány igéretében.

Választ nem kérek senkitol,

mert van múltam es jelenem

hol turkálhatok serényen

s megtanultam a leckém

a felszínre toro,üres kö

tényemben.

 

Amikor majd feltornek remek

kinyilt veszedelmek.

De mindent megert

s felemelem fejem a sotetben

hogy,tobbet nevethessen

ket feltett kincsem

orizve az almakat 

 örök időkben.