A líra Múzsája

 Négy bús fala közt a lomha magánynak,

a líra szívének csordulnia kell,

Csak tömte, tetézte záporral a bánat,

hogy bírni se tudja, jaj, bírni a mell.

 

 

Csak árad feszülten és tépi a testet

szaggatja a lelket, a szívet, a szó

És forr és érik és duzzad és reszket

a líra, a líra, a lázadozó.

 

Jaj, csapni és tépni és szúrni szeretne

és ölni és vágni és marni csupán

a sorsra, a földre, vállakra, kezekre,

s üvölteni, rikoltani az élet után.

 

És sírni, zokogni, zokogni meredten

mert fáradt és gyönge és senki se ő

Csak hang, ami fut, csak szó, ami rebben

de nem akarat, nem dac, nem erő.

 

Csak dal, ami zeng, csak rím, ami reszket

se társ, se rokon, testvér, se barát

Sepri az idő, sepri, beleveszhet

de nem, sohasem leli meg önmagát.