A tavasz leánya

 Egyszer, nagyon rég

rám kacagott a vágyakozás

és lányának fogadott.

Csillagos volt akkor az ég

s valahol a kék tenger szélén

felkandikált a hold.

Csoda tavaszi éj volt.

Akkor indultak a rügyek,

akkor akartak virágok fakadni,

s délről édes csicsergéssel,

akkor tértek vissza a fecskék.

A patak akkor folyóvá nőtte magát

akkor birkózott a gát

legszilajabban vele.

Én akkor bolyongtam fájón, üresen

a nyögő gát, szilaj patak mellett

Hazatérő fecskék örömtől zsongó nótája

szállt a szívembe,

éreztem, hogy virág akarok leni

a vedlett fán.

Hallottam, hogy pattan a rügy a

bokor alján,

s ahogy millió csillagával

reám borult a csodaéj

éreztem, minden az enyém

s megteltem vággyal.

Így lettem én a tavasz leánya.