Bezárt a kapu+

Elátkozott tündérkirályfi

Lakik bennem rejtelmesen.

A vágya más mi lenne, válni,

Lenni király, lenni akármi,

Csak mégsem így: együtt velem. 

 

És lehetne, lehetne, mért nem?

Az kellene hozzá csupán,

Hogy lenne, ki kettőnek nézzen

Mi-kettőnket, engem szegényen

És őt, jövendő trónusán.

 

De nem jön a megkívánt új lét,

Mert a mesét csak én hiszem

S akikkel én beszélni tudnék

Hogy valakit pártunkra vonnék

Nincs már azokból senki sem.

 

Nem lesz ő már soha királyfi

Az én sorsom lett végzete.

Nem fog ő már hazatalálni

Én sem régi-magammá válni

Nincs új varázs, csak holt mese.

 

Meghalt az én nagyhitű népem

Meghalt a rét s a nagy határ

Meghaltak, vagy elúsztak szépen

A vágyaink, felhők az égen

Trónjára még a nap se száll.

 

Meghaltak a tündérleányok

S a kert, ahol Árgirus élt

Nincs az ösvény, nincs a vízárok. 

Ahol jártunk, én már nem járok

Itt hallgatom a holt mesét.

 

Mindennek köd, könny már a képe

Minden fázik és didereg,

A városnak sincs élő népe

Áll az öreg s úgy jön elébe,

Mint sírból, a játszó gyerek.

 

Meghalt minden, meghalt az éltem

Vagy ha él is, nem úgy, nem úgy

Holt vagy te is, Királyfölségem

Ki lakásul kaptad a testem

Sirasd meg a bezárt kaput.