Csa az a rovid nyar
Nyár. Fojtó, gyújtó, szerelem nyara
tikkasztó hőség, enyhe, holdas éj,
ezer emléket rázintott elém napszóra
szerelmes idők újra felépítésere.
En mar voltam szeretve gorcsosen
kik atvirasztottak velem sok ejszakat
de a vagy forrosaga meg nem kivant
mint engem az imadott varázsvilág.
Tunder volt ket labon szarnya atlatszo
szerettem volna naphosszat osszebujva
simitani szarnyait fenyesre sikalva
s valtig erositeni hogy nem volt senki mas.
O fedezett fel maganak maga oromere
s bizalomal valalta maga beteljesedesere
s, ha megtudnam fogni ujbol a kezet
meghalnek a csokjaert egyetlen estere
Es mai is szeretem utolso veremmel
mit barmikot neki adnek felepulesere
de sorsunk nagy tekercs szavak intelme
ennyi volt ,ezt szeresd kozos épülésre.
Nyár. Fojtó, gyújtó, szerelem nyara
tikkasztó hőség, enyhe, holdas éj,
ezer emléket rázintott elém napszóra
szerelmes idők újra épülésének.
Ő fedezett fel magának maga örömére
s bizakodval válalt a maga szerelmére
lelkem fürdött hulló szirom-árban
és én nem tudtam ,hogy rövid a nyár.
Nem vedekeztem fenyo illata ellen
csak csodaltam modorat termeszetet
ajkai kozott kincsek szallt felettem
en mindig szarnyait fenyesitettem
ajndek volt nekem talan a legdragabb
kit az isten kuldte vigasztalasomra
bajitalt nem adtam soha hogy velem
maradjon sajat szerelmes kedvere,
.
s, ha megtudnam fogni ujbol a kezet
meghalnek a csokjaert egyetlen esten.
Beteg vagyok, de mór belényugodtam.
Tűrök, várok, reménykedem nyugodtan
.Mikor jön végre az a fordulat
Vagy egy másik, mely jobb arcot mutat
El kell fogadni, bármii nyújt a végzet
,Aggály, remény egy nap csak véget érnek
.Egy nap mindennel tisztában leszünk
,Bár nem látunk tobbe nem érezünk.
Elkésett rózstíbimbók még reméltek
,Az őszirózsa szinte újraéledt
;kis kertünk fái véres könnyet sírtak
.Megálltam köztük őszre-váró szívvel,
a lelkem fürdött hulló szirom-árban
s egy pillanatra azt gondoltam : nyár van.Nyár. Fojtó, gyújtó, szerelem nyara . . .tikkasztó hőség, enyhe, holdas éjezer emléket rázintott elém — és ragyogott a táj, a kert, a fa,égő palástban tört elő a napszórva az áldást: izzó sugarat.Csak most tudom, hogy hull a dér a fákról,ha bús veréb fázón az ágra száll:azon a mámon'tó délutánon suttogta el búcsúszavát a nyár . . .
.
Megjegyzések