Este itthon vagyok+

 Este van. Ilyenkor otthon vagyok, Anyám.

Tudod, úgy nappal szétszakad a lelkem

Húzom az igát. Vagy magamba-verten

hitetem már-hittelen magamat.

S valakinek bontok szép szavakat

selyem kötésül szíve sebére.

Vagy hull a könnyem, a könny a lélek vére

hogy az én sebem meg nem látja senki.

 

Anyám ! Úgy szeretnék haza menni!

 

Tél van. Tudom. Mégis úgy képzelem,

hogy a kis kert most is szín viola

hogy a bodzafa aranyba zöldell

bolondozik a Nap a Folddel

s hat kis ablakunk visszaragyog.

 

Anyám, én olyan árva vagyok!

 

Óh, de hányszor zuhant le a fejem

kemény asztalra sírva, sírva.

Úgy kellett volna egy simogatásod.. 

Még most is olyan gyermek vagyok, látod

hiszem,hogy ahol Te megcsókolod,nem fáj.

 

Ó, csókold meg hát égő halántékom 

!Csókold meg hát a könnyes két szemem

!Anyám, csókold meg a szívem táját

Anyám nem tudom, mi lesz velem.

 

Hívlak, kereslek, száz szomorú este, 

s csak a képed néz reám vissza fájva.

Csak hunyt szemembe simogat be

drága kis kerted violája.

 

Zúgó fejem koppan az asztalon

nincsen az öled, nincs a csókod,

csak mozdulatlan képet látok.

S hangosan sírok 

s a sírásómon átsír egy átok,

azokra, akik,bűnösök a bűnben

azokra akik az ölesben hittek!

Azokra Anyám, akiknek nincs lelkük

akik elszakítottak minket!