Julia

 Júlia!  te most  a  m agányos  esték

lila gyotrelmeben  lesed  a  kapunkat,

mikor   lép  be  rajta  ismerős  dobbanással

a  férfi  lába,  aki  megtaposott .

G yermekünk  arcát  fogod  kezeidbe

s  úgy  szédülsz  bele  két  csillagszemébe,

mintt  tántorgó  éji  jel, am  egy  messzi-holtvilág

  testéből, szikrázva  kiszakadt 

és  a  nekem   szánt  csókod  az  ő  arcára sutod

 Estenden  letérdelsz  az  irgalom -fából  faragott

Istenfi  előtt  és  úgy  rebegsz  halkan:

Uram ,  ne  haragudj  az  emberre,  aki  az  én uram ,

   mert  ő  a  viharral  jár ,a  tűzzel  játszik

 s  nekem   lobogó  szavakat  mond,  ha  fölgyullad

és  a  nekem   szánt  csókod  az  ő  arcára sutod

 Estenden  letérdelsz  az  irgalom -fából  faragott

Istenfi  előtt  és  úgy  rebegsz  halkan: