Nyári szerenád

 A keskenyebbik élet-úton

ballagok néha porig leverten

Ilyenkor mindig öledbe hullok igy

én zöld-füves, hűs-árnyú kertem.

 

Lábaidnál patak csörgedez,

Vize friss, mint havasi lehelet

Bús arcomat simogató beszéddel

szalad, cseveg a vén füzek mellett.

 

Úgy érzem most Király vagyok

az a Nap-Királynak távol rokona.

Trónusom, a selymes, puha pázsit

koronám dús kincsű: lombkorona.

 

És rajta mennyi drága-gyöngy ragyog 

Cseresznye, alma, körte ring a lombon

Őrségem a szép szál fenyő gárda 

Én most király vagyok, ha mondom.

 

Trónusomról hogyha felkelek,

minden bokor hajlong összerezzen

Hódolattól ízes és piros

málna az ágon, szőlő a gerezden

 

 

Madár-szó, édes vadvirág-illata

kerten át rezdülve szállnak

Király-fejem álomba alázva

csókolgatom, földön a fűszálat.