Rovidzarlat a telefon fán

A telefon fa oszlopára,

Rászállott egy nagy, szürke sasmadár

Hatalmas szárnya meg-meglibbent

Amint ott ül s lesve prédára vár.

 

Körötte téli szél üvöltözve

Zúgva zörög a hosszú drótfonal

Szinte ropog fája,amelybe

Beleragad erős karmaival.

 

Merész szemeivel körülnéz,

Mint egy király birodalma felett,

Csak pusztaság van , ember,állat

Gyáván elbújva keres meleget.

 

Mi ez! Hát nincs élet ? Itt sincs,

Mint ott fenn, a magas hegyek között,

Hol vagy, teremtés koronája

Mit kérkedsz, hogy hatalmad örök?

 

Jer, itt mutasd meg nagy erődet,

Itt kinn, hol megzendül a fergeteg,

Jer te, gőgösség , puha párnán

Itt kint a harcot fölveszem veled

 

Egyszer csak, szinte- jajongva.

Felsírnak az acél drótfonalak

Ezer ördög bújt tán beléjük,

Hogy úgy sikongnak lábai alatt.

 

Mintha iszonyú zűrzavarban

A szélvihar nagy harcot kezdene

Vérig sebző jégcsillagocskák

Zúdulnak a fagyos göröngyre le.

 

Éles karmát a fába vájja

Veszély van itt! A halál szele jár

Láthatatlan szikrák rohannak,

Szinte szédül a nagy, erős madár.

 

Megrázkódik. Megmozdul aztán

Egy pillanat és máris szárnyra kel

S a zúgó drótokra suhintva

Büszke daccal száll a magasba fel.