Sic itur ad astra!

 Lantos  barátom  lant  van  a  kezében

Az ég  felé  száll  penna-szárnyasan

Lágy  hangjának  nincsen  semmi  éle

Csak  szeme  lobog  büszkén,  lázasan.

A  szenny,  mocsok  elmerül  alatta.

Óh  kék-magasban  evezni  be  jó !

Vad  szél  cibálja, s lobog  a  haja,

Az  arca  ég,  csak  mentéje  fakó.

Ég  és  föld  között  elhal  a  harang.

Utána  rikolt  egy  pokoli  hang,

Öcsém,  még  messze  a  csillagos  ég.

Hogy  letekint  szédítő  a  mélység.

Visszakiált,  bátran  száll  a  hangja

Büszkén  kiált:  „Sic  itnr  ad  astra!