A szuz arató

 Szemben velem és szemben bánatommal

’Gyércsillagos tavaszi éjszakában,

Te felderengtél szobám ablakában

 

Ezüst kalászok közt hanyatt lebegsz már

Fejed lelankad alig deleidben

És tőlem elforduls' a nyárelőben

 

Űznek mohó, káprázóbb égi képek

Babonás Ollós tár nyomodba farkat

S a hetyke Nyilas célozgatja sarkad.

 

Eredj, Szeplőtelen. Emelt karodba

Súg árkénedhez már hozzáarattad

Keeservét annak, ki ott sírt alattad.

 

Es vidd esztendős útadra szenvedésem

Ringasd át enyhébb tájak éjjelébe

Az igaz Nap s a szánó Hold elébe.

 

Az ő nyomukban nő a fény s a harmat

Ott kell fakadni mind a jófüveknek

Melyekben ír gyűl meg beteg szíveknél.

 

Te hű vagy, s hívek fenn az égi pályák

Megjössz és meghozod, miképp ígéred

Tartsd számon, amit újtavaszra kérek

 

Legyen majd másé minden víg ajándé

,Reményzöld ágat ne tördelj szívemnek

S pipacsbimbóját ifjú szerelemnek.

 

A békefűből szedj nekem maroknyit

Hadd áldjalak meg, hogy míg áthaladtál

Az Ég mezőin, értem is arattál.