Az álom

 Az  arcodat  befelhőzték  az  álmok

.Csak  néztelek  remegve,  vágyva,  halkan

.Hogy’  fölnyilait  ez !  Az, hogy én  magam  már

Odadtam  egyszer,  sok  sok  éje,  hajdan

A  holdnak  és  a  kedves,  régi  völgynek

,Ahol  csupasz  lankákon  összevissza

Sovány  fatörzsek  voltak  és  közöttük

Kis  párafelhök  lustán  sompolyogva.

S  a  csenden  át  elvágtatott  a  tiszta

,Örökre  friss  és  mindig  érthetetlen

Ezüst-fehér  folyó   hogy’  fölnyilait  ez

Hogy’  fölnyilalt  ez !  Mert  e  sok  dologba

És  szépségükbe  meddő mind,  csak  álom

Egész  valóm  úgy  átalköltözött,

Mint  abba,  hogy  most  lágy  hajad  csodálom

S  e  csillogást  a  pilláid  között