Az en tavaszom

 Tavasz, tavasz bizony

Régen várt és meleg,

Cseresznyefánkon túláradó örömben

A fecske csicsereg.

 

Lenn a patakban a liba,

Idehallik, szárnyaival a vizet veri

Az ég, ez az óriási emlő,

Minden gyermekét édes levegőtejjel eteti.

 

Virágba a bimbó

Csoda hamar fakad,

S a reggeli lepkeszerelem egészen betelve egy nap alatt,

Kéjben kimúl, mielőtt még az éj leszakad.

 

 

Szorongó szívekből

im,hirtelenül kirepül a gond

S elszáll, mint nagy sötét pillangó

Ki bánja ? Bizony csak a bolond.

 

O, áldott az Isten, hogy e tavaszomban

Hallhatom újra a dongó-dünnyögést

s nézhetem a fényáradásos határban

A növő vetést!..