Csak keveseknek

 Csak keveseknek muzsikál e föld,

e kalász-kacabajkás, dús csoda

és nem csókol meg minden magvetőt

kinek napestig pattog ostora.

 

Mert van, ki koszos, kába kézzel

markolja meg a pendülő ekét

és van, ki minden fordulón

virágharmatba mártja két kezét.

 

Amazt töri az áldott járom

igás szavakkal űzi a napot

és hallgat a föld, rímet nem fogan,

s nem vet ki gyöngyös, gazdag tegnapot.

 

Ez szent napszámos, szívvel vert pogány

Ha, lelke arany járómban remeg,

omlik a csók friss, csillagok nyomán

s a rőt rögök mesébe kezdenek.