Láttál-e holdat függonyon keresztül

 Engemet, ó, hányszor igéz szűrt varázsa!

Ülök a szobában, még nem ég a lámpa

ülök törvényesen, megszállva, remegve

s csak nézek rá álom fényű hold-keresztre.

 

S közben a, gondolat időt és határt bont

a lelkünk holdjának érzem a világot

ám, mi világ fényét keresztté érezze,

hol az a rost? hol van az a lelki kelme?

 

Hol a csodálatos, üdvözítő függöny?

Lelkünkbe minden fény vakító-vadon tör

maga mivoltában, mosdatlan hasít be 

jaj, nincs csoda-fátyol, mit átlényegitse!

 

Jaj, nincs gyönge fátyol, szeretet szövetje

világtól világos mindnyájunknak lelke,

s vak káprázatok közt könnyet a szeme így ejt

o istenem függönyözd el lelkeinket.