Meg itt vagy velem

 Szemed, még most is itt sugárzik

minden mosolyon, árnyékon át

rám-villan, én utána fordulok

s tűnődve járom idegen kövek

idegen lábnyomát.

 

Arcod oly forró mint a napsugár

mint otthon, úgy simul felém,

kis betűk tavából felmerül

tekintetem és messze száll

ahol fogan e költemény.

 

Kacagsz, ilyen volt legelőször

csilingelő, pergő gyöngyvirág

és így kísér végtelenbe el

a hangod mint életritmusom

szépséged akár e nagy virág..

 

Kezed, nem tudott elbocsájtani

nincs távol és nincs tegnapi, 

szívünk csengő, fiatal ércét

bonthatatlan egy haranggá

ötvözte össze valaki

 

Velem vagy bárhol jársz,

s lelkem mindent hall és lát

s nem tudom mégis miért 

rezzenek össze remegve

ha valaki nyitja szobám ajtaját