nagy városban élünk

 Mi nagy városban élünk, nekünk nincs kertünk, házunk

Mi szürke nagy kaszárnyák szűk mélyében tanyázunk

Nekünk még egünk sincsen, mely álmokat kavarna

Reánk csak falak néznek és udvar... udvar barna.

 

Mi a szobákban élünk, nekünk nincs napsugarunk

Rózsát hozó hajnalra mi, jaj, hiába várunk.

A napsugár mi nálunk csak ritka, drága vendég

Az ablakon bepillant és elszalad. Csak emlék.

 

Nekünk nincsen virágunk. Csak néha ritkán látunk, 

Rózsák és szekfük között nincs ismerős barátunk

Ha sápadt pálmafácskát teszünk szobánkba halni,

Nem másért, csak a vágyunk szeretnénk vele csalni.

 

Nincsen szabadságunk, csak mondjuk hogy van még,

Miért kell ott maradnom, ahonnan úgy rohannék?

Rabszolgák vagyunk itten, kiket a sorsunk kerget

A szabadság a múltból, zöld mezőről üzenget.

 

Madárdal fel nem ébreszt nyári derűs hajnalba

Nekünk kintorna szól csak homályos kapualjba

Nótára nem gyújt ajkunk, a kedvünk messze széled,

Nagy városban lakunk mi, megbüntetett az élet

 

Nem tudtuk megbecsülni a hajnalt és a rétet

A madárdalt, az erdőt, az álmodó vidéket

Szívünk szeretni rest volt, ajkunk imára lomha

Azért kell most bűnhődnünk, bús szörnyű városban.