Amire még vágyom
Oly ritka, oly kevés széles e világon,
Amire még vágyom.
Minden nap ritkább lesz, minden nap kevesebb
Kőfallal övezett, dús lombú öreg kert
Sötét, bólogató évszázados fái
Alatt némán járni
Járni fél aléltan,
Fehér liliommal szegett utak mentén
Mik álmatag-szendén
Égre nézőn állnak
Illatlelkük ima,
mintha
Templomba igyekvő lányok volnának.
En is ezt szeretném
Elmélázni minden harangkonduláson
Aranylomb hulláson
Minden naplementén.
Kertben — hova nem hat zaj, kacagás, ének,
Nem élni, nem élni, csak álmodni, hogy élek.
Álmodni, álmodni ódon falak között
Hol mindenki nyugodt, s egyformán öltözött
Hol minden hang puha, imára tompított
S a csönd életteli, sejtelmes, mély titok
Mit át-meg átitat,
Elomló áhitat,
S mit óramű kiszab
egyformán szelíd halk
Egyik, mint másik nap.
Térdem térdepeljen,
Tűnjön, föloldódjon régi pogány voltom
,Hogy minden földiség rólam leomoljon.
Szemeim nyíljanak csodás új látásra
.Földöntúliságnak, óh, minden varázsnál mélyebb a varázsa,
E szentséges varázst semmi meg ne törje
Amire még vágyom,
zárkózott hallgatag kolostorok csöndje . . .
Megjegyzések