Tavaszi ábránd

 Széditö tavasznak árnyas zöldje,

virágokat szór hamvasat ,
titkot rejtegető csillagok csillogva
kéjjel szülnek apró szirmokat
s biztató szavak szállnak kedvel,
a kék fellegeken fátyolos tündérek 
táncot lejtenek .

Kerekedik a hasa gömbölyű Napnak,
alatta zendül színesen a Világ
meztelen réteken itt- ott virágok
csacsognak halkan világi dallamot,
páncélos testükön fénylik az ábránd 
oly kis illatos.

Ilyenkor felragyog az emberek arca
a tél rútságából, a keménnyé fagyott ,
lazítanak csöppnyi ragyogó bimbókat
testükből elfogy végleg a vad indulat
a jóság arany fohásza feltámasztja
lelkükben a vidám sóhajt 

.És ilyenkor álmodok keringőt, hosszat 
álomittas, méla költői, zenés lantokra,
felettem zúgnak imák a jóságról
s elhagyott szerencsém újra itt van,
lelkesedve üdvözlöm az ég diadalát
a dördülő fellegek alatt. /W.B./