Uzenet Heliosz-hoz

 

Egy kézfogás még s azután mentél

néztem utánad, ijedten, félve,

úgy mint a gyermek napfogyatkozáskor

kormos üvegén át az égre.

 

Jajj, ugye mostan vége a világnak?!

Jajj, ugye mostan ez a Nagy Alkony!

 

S álltam remegve, haláldöbbenettel

 az élet-parton.

 

Külön világom világrendszerének

forró közepe, álló égi teste

külön világom szűz levegőjéből

ó jaj, ne ess le!

Ezüst bolygóim, leányálmodások

szent keringéssel körülvesznek.

Te tartod őket. Ha te lezuhansz

ők is esnek! 

Lilás égi sarkok, ködös messziségek

te nézésed gyújtotta csillagok

új csillagrendszer, kész világteremtés!

De most minden atomján könny ragyog!

Feketén minden. Csillagok inognak,

bolygóim útjukon megriadtak.

Egy új teremtés minden melegsége

hűl ki halálra te miattad.

Ne szürkülj! Ragyogj! Melegíts tovább!

Legyen ez rövid napfogyatkozás

gyermek ijesztő fekete csoda.

Tündöklő napja világrendszeremnek

ne menj le soha.

 

Álltam remegve, halálfélelemmel

 az életparton.

 

S beszólt az Isten vergődő szívembe,

"Ne félj. Én tartom.“