Ember az embert

 Alomból valóságba,bánatból örömbe

ténfergünk arra meg erre,kedvetlen

valóság repdes a félhomály víztükrén

vesződve titkos érzelmek kenyerén .

 

Hisz egymáson élünk ,élősködve egyre

mások életén, megkínzott test bőrén

aki ma bátran megtalálta saját erejét

a holnapban csak lényeget kellene kérjen..

 

Nem értjük mi történik velünk, ésszel

egymást tiporjuk zabolátlan kéjességgel,

ahelyett hogy segítenének szeretettel

csak háborút szítunk mosoly a száj szélen.

 

Egyetlen valóság ,mi vallana emberségre

rég kimúlt, törött évezredek zenéjével

 új számadások kerülnek előtérbe 

tágas résekkel jelszavak fényében, önérzettel 

 

Most már nem harcolunk mindenért

mi megadatik bekebelezzük jószívűen

bohém zenebona nyüzsög körülötted

nemre vadító, sérült emberi közönnyel