Kacarászó szél

 Mindent ellep a nagy szürkeség ,

őszes tájon már oly fagyos a lég,
megtört már a lankás vidék,
oly álmos langyos ,ólmos üledék.

Elhervadt az élő lombos fasor ,
a sok csupasz ág feljajdul,
kegyetlen a szél és duzzog
a nap felhők között csak egy korong.

Ott fent a kék ormos hegyeken,
szét szárnyalva a szeleken,
pára tömeg ködös szennyekben,
vadul száll a fagyos estékben.

Szirtek között mint egy üldözött
jajongva zúg az őszi szél,
tépdesi a gazdag tölgyfa lombját ,
s dérrel köti gúzsba magát.

Régóta áll e harc közöttük ,
cudar szél a lombokat leverte,
kacarászva kéjjel teli, győztesen
sok könnyet csal a vad ütközetben .

Hideg lett a fény is mi ragyogott ,
a kéksége az égnek elhervadott,
a bágyadt hullámszerű ingásban,
csak a szél virít örök zsongásban.[W.B.]