Elfújta a szél---Wilhelem

Messzire vitte az idő, egy üres  végtelenbe

hol ismeretlen az áldás,

morcos arcán keserűen remeg  a naplemente 

fáradt teste barázdás.

Az öreg szív  ritmusa néha  kegyetlen

érzi a dohányzást,

völgyeken,hegyeken vágya szökkenésére

szíve hangosan kiabál.

Régen van úton az  öreg, felette kék az ég

a távolságot siratja

az otthonát elhagyta egykoron ,hol gyermeke

s nagy ház-a  boldogsága .

Időnként megtörli arcát ,apró mértékkel

nem ismeri jövőjét ,

fázósan húzza magára  furcsa öltözetét

amit nemrég örökölt.

Kereste büszke boldogságát idegenben

de meddő volt útja ,

otthon sem várja  már az  álmodó szerencse

gyermeke rég elhagyta.

A bús tegnapért pipára gyújt ,megpihenve

magában sír diadala

a boldogtalan a jövőjért , cserében az öreg

öltönyét lerakja a földre.

Nagy  fákat  kémleli ,mik  derengnek  előtte

a bánat  húzza fejét 

szép lassan zsebéből kihúzza megfont  kötelét

s magát felakasztja. [W.B.]