Balázsné erkölcse --WILHELEM

Balázsné nem volt szép asszony. Egyáltalán nem volt szép. Borzasztóan vörös arca kifejezéstelen.Mindig álmos volt s a vörös tincsek a szemébe lógtak. Testes és lomha teremtés volt szegény feje.Arca tele volt apró szeplőkkel.     Ellenben jókora tenyerekkel és talpakkal áldotta   meg a fennvalló.. Még a kollégium négyszáz diákja között sem akadt egy sem, akinek megakadt volna a szeme rajta. Pedig éhesek voltak ezek a fiúk.A orvosi egyetem  diákjai csak nósztalgiáztak.
 Az asszony népségtől elzárta őket az egyetem, ahol reggeltől estig tudományt ettek, a csapszékek és kávéházak, ahol nőkről diskuráltak.. Az öregebb hallgatók ügyesebbek voltak. Kivált vásár és ünnep napokon strázsáltak eredményesen ezek a korzón, mikor a külvárosok szomorú hölgy közönsége szellőztette ünnepi ruháját. De ez sem volt örökös öröm. Meg aztán többnyire pénzbe is került. Nem sokba. A kényesebbeknek fürdő jegybe, a többieknek mozi jegybe, vagy cukrászda-számlába. A Szentgyörgy -utcai Olga -cukrászdába szoktak elrejtőzni ezek a szegény párok. Sok szép szó síkos talaján estek hanyatt a kislányok, akik nagy előnyben részesítettek medikusokat.A lányok nem nagyon álltak szóba a velük egyidős fiúkkal.Nekik kifinomult érzékük volt az idősebb ,gazdag szoknyavadászok kőrében .Az internátusban  külön épület  jelezte a lányok által  szépen berendezett  szobákat.Látszott a gazdag barátok engedelmessége.
Balázsné a portás felesége senkinek sem kellett . S ez csak használt az ő szelídségének. Vékony és mameluk urát imádta ez az asszony égi hűséggel. S mert hűtlenségre egyáltalán nem volt alkalma, könnyedén játszhatta ki magát ellenállónak és hozzáférhetetlennek. Ebben a szerepbe aztán annyira beleszokott, hogy idővel maga volt az elefántcsonttorony: szilárd, megközelíthetetlen és büszke.
Csak Csáky Zoltán a minden nőt meghódító tanár segéd,   ez a javíthatatlan szoknyavadász, ki öregebb  volt már, ravasz és részeges s akinek mindennap éjfél után kellett kaput nyitni Balázsnak , vagy Balázsnénak  (ők voltak ugyanis az egyetemi internátus kapusai),  szólt oda egyszer dülöngélve a sok bortól,  arra invitálva Balázsnét hogy feküdjön le vele.
Nagy háború lett ebből. A földszinti lakók egymásután riadtak fel álmaikból. Éles kiáltás verte fel a házat. A Balázsné  hangja:-mit gondol, én tisztességes férjes asszony vagyok. Vegye tudomásul, hogy velem nem lehet így beszélni...
- Jó néhányszor végigmérte Csákyt.
 Erre azonban nem sokáig volt alkalma. Az ős medikus ugyanis négykézlábra ereszkedett s úgy vánszorgott el irtózatos részegségében... Ez után az incidens után  Balázsné  maga az emelt fejű Erkölcs lett! Érzékeny és lobbanékony, aki minden spicces diákban merénylőt sejtett . Külön jaj volt annak, akiről valami futón megtudta, hogy rossz lányokhoz jár. Az ilyent, ha a késői órákban -„aprópénz híján" nem volt kapu pénze, be sem engedte.
 - Menjen oda, ahonnan jött. A kinn rekedt fiatalember azonban nem búsult emiatt. Az épület mögé került, ahol a magas földszint folyosóján egy ablakot kellett csak benyomnia, máris benn volt az épületben. Balázsné ismerte ezt a titkos bejáratot. De, nem tett ellene semmit, örült, hogy lelkiismeret furdalás nélkül eresztheti szélnek az erkölcstelen személyeket. A kollégium, melynek portási tisztjét Balázs István töltötte be, a legfőbb egyetemi tanács védelme alatt állott, ide húzódtak az alma mater kis pénzű diákjai, a szalonnán kenyéren élő bölcsészek,  az egészségügy technikum néhány
diákjai is   Többnyire medikusok laktak a nagyra méretezett szobákban , ahol 8-10 ember szorongott egy-egy teremben. Legrosszabb híre az egész egyetemen  a hármas szobának volt. Itt laktak a diák vezérek, a katona viseltek, a bukott diákok. Kártyás és iszákos banda. Szuverén urak, akiken a kirendelt felügyelő professzor tekintélye sem fogott.
 A hármasban nem volt sem szilencium, se záróra, se villany oltási idő. Ott a a nappal egybefolyt az éjszakával. Aki tanulni akart, hurcolhatta holmiját a tanuló termekbe,a könyvtárba. A bohém életbe bele kellett törődni. A hármasnak  idővel olyan híre kerekedett, hogy a kíntlakó patrícius diákok is beszoktak egy-egy parti  játékra.. Szívesen áldoztak pénzt is a nagyszerű mulatságra, hisz itt lehetett amúgy isten igazában tanulni. Nyersen és durván fogalmazta meg itt mindenki az életről alkotott véleményét. Siklódy  Zoltán is   itt felejtkezett néhányszor. Siklódy  harmadéves medikus volt. Bátyjánál lakott a városban, de amióta első szigorlatán átevickélt, nem lehetett bírni vele. Bohém akart lenni szánt-szándékkal. Pedig semmi hajlandóság nem volt benne a züllésre. Már a külseje is ellent mondott mindenféle duhajságnak. Szőke volt és lágy hangú. Szinte komikusan hatottak át szájában a káromkodások. De ő nem tágított. Úgy érezte, az élete lenne megcsorbítva, ha kivonná magát a bandából. Valamelyik délután reszketve hozakodott elő indítványával.
- Ma este elutazik a bátyám és a felesége. Egyedüli úr leszek a lakásban. Meghívlak titeket egy jó ramazúrira. Az indítvány tetszett. Siklódy  elindult a városba, hogy megejtse bevásárlásait. Jókora summát szánt a dáridóra s mikor estefelé ismét beállított a hármasba, a meghívottak megelégedéssel vették tudomásul, hogy Zoli  derekasan költekezett.
 - Egy kis akadály van - bökte ki Siklódy  nagy nehezen!
- A Mercurban  öt liter konyakot   vettem s a vén smucig az istennek sem akar valami kis hordót,vagy kancsó   adni, amivel hazaszállíthatnám.
 -Nem tudnátok szerezni valami kancsó félét,vagy egy kisebb hordót?
- Kérj kancsót Balázsnétól - ajánlotta valaki. Siklódyt  szerette  Balázsné. Kivált a bátyját tartotta sokra.  Siklódy bátyja ugyanis fogorvos volt. Ebben a minőségben vívta ki a kapusné becsülését. Ott húzták ki szegény asszonynak öt hete múlt egyik gyalázatos zápfogát. Istentelen fog volt. De micsoda keze volt az orvosnak! Hogy az Isten aranyozza be! Még csak rá sem ért jajgatni, már a kezében feküdt a fog. Csapott is alapos reklámot fogorvosának. Bár szó, ami szó, a fog húzásnak is megvolt az ára. Hogyne adna egy ki hordócskát  Siklódy  úrnak!  Szinte hivalkodva adta át a hordót.. Jól vigyázott, hogy az ünnepélyes aktusnál legalább öt diák tartózkodjék a kapusszobában. Hadd lássák micsoda gyönyörű barna fából   készült.   Már csak a régi kereskedésben   láthatnak ilyesmit. Kétszáz  lej volt akkor , gyönyörű lila virágokkal kihímezve .  Valódi háború előtti munka. Nászajándékba kapta Dr. Benedek  professzortól . Mert nemcsak olyan csiri-csári népség ő, mint
ahogy azt egyesek gondolják.
Mikor a professzor úr beköltözött Marosvásárhelyre őt is hozta magával mintegy régi bútordarabot.
 Az ő násznagya orvos volt  Málnáson. Mert odavaló. Ott volt az apjának gyönyörű boltja. Jaj, micsoda bolt volt az.
 - Bizony kérem- szólt közbe Balázs úr, - mindent  árultak benne.
 -A kapától elkezdve szecskavágó, hát az a sok selyem, bársony, karton, parchet, krepdesin és vászon.
minden féle színben. Csak mikor a kapuig kísérte Siklódyt , akkor komorult el.
 - Siklódy  úr az Isten szerelmére, vigyázzon a hordóra  A kedves bátyjánál lesznek úgye. Jó helyen lesznek, nem mondom. Mégis, nagyon kérem, nézzen egy kicsit a hordó után. Azok a hanyag cselédek. Nem lehet tudni. Térülnek, fordulnak s volt hordó , nincs hordó . Akkor aztán nézheti az ember, hogy hol talál még ilyent .
 - A szörnyű elképzelés szinte a könnyeit fakasztotta ki.
- Legyen nyugodt, Balázsné lelkem -mondta Siklódy  könnyedén ,bár a  murija közepesnek ígérkezett. Csorba Feri  elhozta a hegedűjét, Mezei okarínát hozott s úgy látszott ,hogy  este akar megtanulni játszani rajta. Balla hallgatagon nyakalta a bort, Péterffy minduntalan szavalni akart. Leintették. Végül Kovács Elemér  törte meg a jeget. Trágár históriát kezdett mesélni, amit mindnyájan lélegzet visszafojtva hallgattak. Siklódy  kipirulva forgolódott. Körözött liptóit készített s  sonkát és szalámit  és ragyogó arccal gyönyörködött barátai étvágyában. Töltött, palackokat dugaszolt,s a  hordót csak  ő kezelte. Cigarettát és szivart osztogatott. Lassan füstbe borult az ebédlő. Beszélgettek, tréfálkoztak és ittak. Aztán csak ittak. Csorba Feri  hegedült. A társaság énekelt. Majd már nem is énekelt,  csak üvöltött. Valaki eltört egy poharat. Hamarosan követője akadt a porul járt pohárnak. Végül megengedték Péterffynek, hogy szavaljon. Ady szavalt.
 Hangosan deklamált, itt-ott ordított, fenyegetőzött. A hangja reszketett, összeráncolta a homlokát, arcába húzta a haját. Fenséges és félelmetes akart lenni, nevetségessé vált. De sok-sok liter bor és sör  fogyott már el. A vendégek ellágyultak. Búsulni kezdtek. Pénzes Lajos , aki eddig némán ivott, csuklani kezdett s egyszeribe elborította a turáni bánat, Kovács  melléje szegődött és tragikus szisszenéssel borult barátja nyakába. Nagy dolog a  férfi  bánat, suttogta eszméletlenül. Megrendülve siratták  maguk sorsát. Balla is csuklani kezdett. Rossz jelnek vette s az előszoba felé vette útját. Bányai utána eredt. Közben felfedezték a cseléd szobát. A két lány visítva zárta magára az ajtót. Bányai zörgetett, Balla segített neki káromkodni. A megszeppent falusi fruskák elbarikádozták belülről az ajtót.  Aztán testületileg az erkélyre vonultak.
Egy-egy békésen ballagó bácsinak trágár dolgokat kiáltottak. Ha replikázott az ismeretlen, jaj volt neki. Különösen akkor jöttek formába, ha az ismeretlen éjjeli vándor nővel a karján igyekezett haza. Ilyenkor instálták az asszonyt, hogy jöjjön fel hozzájuk. Irtózatosan röhögtek. Hajnal felé emberükre akadtak. Tömör ideges ember ment el ház előtt a feleségével. Bányai megtette csúnya ajánlatát. A férfi megállott.
 - Gyere le, öcsém magad
- öcséd a ló, - szólt közbe Bányai. És lement az utcára. Az ismeretlen bevárta. Könnyed mozdulattal dobta oda kabátját az asszonynak. Megütötte  Bányait  aki  elesett. Felkelt, ütni akart. Ismét kapott egyet. Elesett. Nyögött.
Akkor már hárman mentek segítségül. Az ismeretlen dobálózott velük. Játszva verte meg mind a hármat. Aztán ámulva kérdezte:
 - Hogyan, hát az urak nem is tudták, hogy holnap megkezdi előadását a Lengyel -cirkusz. Endrődi  vagyok-a cirkusz birkozója ! Jó viccnek vették, hogy kevésbé kelljen szégyellniük magukat. De Endrődinek  fel kellett menni, meg kellett inni velük egy pohár bort. A nővel nem is törődtek. Koccintottak, pertut  ittak. Aztán osszerugdalva tették a részeg Endrődit  a küszöbre. Ki-ki elernyedt. A nap erősen sütött. Lehúzták a függönyt, majd becsuktak  az ajtót. A fiúk szerteszét dőltek. Pamlagra, fotelbe, szőnyegre. Hamarosan egyetlen részeg horkolás volt az egész ebédlő. Csengettek. Siklódy  ásítva nyitott ajtót. Balázsné  állt a küszöbön.
 - Hány óra - kérdezte tőle.
 - A hordóm  - hebegte  Balázsné  és fürkészve kereste Siklódy  arcán a tragikus hír előjeleit.
 - Szétrepedt , úgye, szetrepedt ?
-A hordója miatt nincs mit aggódnia. Jöjjön, odaadom. Bevezette Balázsnét  az ebédlőbe. Balázsné  járt már a Siklódyek  ebédlőjében. Mikor első ízben jött el megvizsgáltatni a fogát, nem volt már szék a várószobában. A doktor nem nézhette az álló pácienst, bevezette az ebédlőbe, ahol egy bőrszék szélére ült le. Itt aztán gyönyörködhetett kedvére a szőnyegekben, a vitrinben, a nagy kredencben. Micsoda finomság, micsoda pompa. A falon lévő festmények nem voltak ugyan ínyére, de az aranyos rámák tiszteletet keltettek benne. Hiába, az úr mindig úr. De most halványan tántorodott vissza a küszöbről. A déli nap teljes erővel ostromolta meg a függönyöket, a szoba sárga volt, minden vonalat ki lehetett venni. A szélrózsa minden irányában elnyúlt alvókat, a szőnyegbe taposott hamut, az asztalon bűzlő ételmaradékokat, az abrosz borpecsétes és szivar hamus felületét, az összetört poharakat, a maszatos metszett kristályokat, melyekben a reggel felé elfogyasztott konyak  sárga foltjai terjedtek ujjlenyomatos ábrákban. Mindez tele volt szórva  levetett nyakkendőkkel és  sálakkal. Ami legjobban meglepte Balázsnét a szobában lévők ismerős arca volt. Mikor meggyőződött arról, hogy itt kollégiumi diákok mulattak, éktelen haragra gerjedt. Csípőre tette a kezét s mintha a sajátját védné, kiabálni kezdett.
-Úristen. Mivé tették ezeket a drága bútorokat. Pocsékká tettek mindent. Ez már ordenáré dolog. Szégyelljék magukat. Ahelyett, hogy tanulnának. Körülnézett s mikor a kredenc sarkán észrevette a hordóját szerelmesen vette magához. Kissé megenyhült. Csak Siklódyt  fedte tovább fejcsóválva. Mit fog ehhez szólni a kedves bátyja? És a kedves sógornője? Balla felemelte fejét a hangos szóra, ásított s ahogy a félhomályban kivette a női figurát éppen valami illetlenséget akart mondani, mikor két éles pof csattanására lett figyelmes.- „Balázsné pofozna?" elmélkedett egy pillanatig. Felugrott, de ijedten vágta magát haptágba. Siklody sógornőjét látta a szobában.
- Legénymuri az én házamban? Gyönyörű 'úrfi. Poharakat törünk, aztán elterülünk a padlón, mint a disznók? Részegen? Mi? Meg aztán utcalányt is cipeltek fel. Ilyen ronda teremtést?
 - Rángatta a sógora gallérját.
Balázsné dadogott:
 - De nagyságos asszony kérem. Én csak .. .
- Fogja be a száját és hordja el magát - förmedt rá Siklodyné az éjszakai vendégek feltápászkodtak. Zavartan kapkodtak  sál, nyakkendő után. A nehéz éjjel még a szemükben sulyosodott. Csak lassan vették ki, hogy miről van szó. Balázsné kiáltozott.
- Kikérem magamnak ezt a hangot. Én tisztességes asszony vagyok...
.-Könnyű ezt mondani. Kifelé!...
De már megengedjen, ez mégis csak sok.- dr Siklódy  szólni,  akart de már nem volt rá idő. A sógorasszony a Balázsné haját ráncigálta továbbra is.
- Ki a házamból, cafat! A házmesterné tiltakozni próbált. Kicsit ellenkezett. A háziasszony teljes erejéből ugrott neki. Ütötte-verte, ahol érte. Dulakodás közben a hordo  is  megrepedt . Ügy vitte haza szegény asszony a hordot  mintha mi sem történt volna. Csak otthon eszmélt rá a nagy szégyenre és a borzasztó kárra. Másnap új  hordót  vettek neki a fiúk  de mar nem a régi volt.Siklódy is kérlelte, hogy ne haragudjon. Hiába. Olyan  hordót  nem csinálnak Meg aztán a becsületét sem adja vissza senki. Mindkettő hétpróbás háború előtti márka .. .
Balázsné belebetegedett szégyenében és bánatában.