A pincér és a fura vendége
A bal első asztalra felterítették az abroszt, rátettek egy terítéket, félliteres
boros üvegben mezei virágot állítottak a végére s szemben
vele odakészítették a zöld üveg hamu tálcát. Mindent úgy rendeztek el
pontosan, ahogy már tíz éve minden nap. Az öreg pincér pontosan emlékezett
arra a napra, amikor a bal egyes asztal új vendéget kapott.
Azelőtt vidám fiatalember szokott itt vacsorázni, aztán a vége felé egy
leánnyal jött s a legvégén csak a házassági hírt olvasta az öreg a lapban.
A vendég elment, háztartást alapított s családi tűzhely mellett melegedett
azóta.
Aztán jött az új vendég, letelepedett a bal egyes asztal mellé,
körülnézett, rágyújtott egy cigarettára s megrendelte a vacsorát.
- Futó vendég - gondolta némi megvetéssel a pincér s kihozta a
kispörköltet.
De a vendég másnap is megjelent, aztán harmadszor is. A negyedik
este már fenntartották számára a sarok asztalt. Ez a figyelem jól esett
neki és meg is mondta a pincérnek:
- Mától kezdve minden este jövök. Szeretném, ha megkaphatnám
ezt az asztalt.
- Kérem alássan, - mondta az öreg és jól megnézte a vendéget. Szinte
lefényképezte annak a képtárnak a számára, amit az agyvelejében őrzött.
- Törzs vendég, - mondotta. - Jó vendéget lehet belőle nevelni.
Mert a vendéget nevelni kell. Az a jó pincér, aki mindég úgy tesz,
mintha a vendég utasítását követné, de valójában a vendéglőhöz idomítja
a vad és zabolátlan, pénzéért zsarnokoskodni szerető vendéget,
amint az oroszlán szelídítő a porond erkölcseihez és korlátaihoz szoktatja
a fene vadat.
- Meg kell csiszolni a vendéget, - szokta mondani a tulajdonos
záróra után, amikor elbeszélhetett az öreg pincérrel.
- Meg kell köszörülni!
A vendég tehát, aki akkor elfoglalta a bal egyest, bekerült a csiszoló gépbe.
Lassan hozzászokott a vendéglőhöz, megismerte a törzs vendégeket.
Néhányat már név szerint is nyilván tartott és ha olykor elmaradt
valaki, csak egy napra is, már feltűnt neki.
Ha a Jobb Hármas nem
ült a helyén és nem itta meg a három hosszúlépést, kényelmet lenül érezte
magát a Bal Egyes. Egyébként megállapodott, higgadt ember volt. Agglegény,
akinek-elvei voltak, bevett szokásai. Nem szerette a paradicsom levest
és a paraj főzeléktől gyomor görcsei voltak.
Vacsora után feketét ivott és sört. Legtöbbször egyedül ült az asztal
mellett és elmélkedett, ahogy szokta mondani. Pontosan megjegyezte
magának, hogy ki mikor érkezik, hogy a tulajdonos felesége mit mond
az új színházi bemutatóról, hogy alakul ki estéről estére a kisvendéglő
közvéleménye valamilyen kérdésben. Mert itt nem voltak viták, csak halk
vélemények, amelyek végül is egymáshoz idomultak, mint a vendégek a
korcsmához és egymáshoz. Ez a csiszolódás és. egymáshoz szokás
történt egy pár alkalommal tíz év alatt. A pincér még mindég ugyanaz volt,
pápaszemes, kicsit kancsal, a tulajdonos felesége kövér és kicsit selypítő,
a pörkölt egyszer hidegebb, máskor melegebb, mégis mindig ugyanaz.
Ez volt tehát a vendéglő, ahol tíz év óta minden este pontosan megjelent
a Bal Egyes.
Ma este azonban késett. Már fél kilenc is elmúlt, kilencet is ütött a
toronyóra s a cigány rég elhegedülte a Radeczky-indulót. A vendéglő megtelt,
ott voltak a régi vendégek, mindenik a szokott helyén. Csak a Bal
Egyes érkezett tíz óra felé.2-------------------itt jon a 2.resze
Leült. Feketét és egy üveg sört rendelt. Ma kicsit felzaklatta valami.
Régi ismerősökkel találkozott, barátokkal, akik családos emberek voltak,
gyermekeikkel sétáltak és őt is magukkal vitték a séta térre. A zöld fák
között, a gyermekek és az asszonyok társaságában a Bal Egyes különösen
érezte magát. Szinte ismeretlen volt számára az a világ. Mindenről
beszéltek, közömbös dolgokról, de valami halk nyugtalanságot kezdett
érezni. Hogy mitől, azt maga sem tudta.
- A család? Hiányzik valami nekem is? - kérdezte magától.
S mintha erre válaszolt volna, az egyik asszony megkérdezte:
- Maga már sohasem akar megnősülni?
- Tudja, nagyságos asszony, az úgy van...
- Na, ne mondja tovább. Tudom, mit szoktak mondani maguk, agglegények
erre a kérdésre. Nézze csak meg az én uramat! Pontosan olyan
volt, mint maga. És most? Mint az élet. Hála Istennek. Gyermekeink
vannak, van értelme az életnek.
A Bal Egyesnek kényelmet len volt a társalgás. Nem is tudott szokott
idejében bemenni a vendéglőbe, még egy kicsit egyedül kellett sétálnia,
hogy kifújja magából a sok különös érzést, a szorongó hangulatot.
Erre gondolt, amikor kitöltötte pezsgős poharába magának az első
pohár sört. A sör pontosan olyan volt mint máskor. Habzó, szép sárga színű,
kesernyés, zamatos. Friss töltés, csípősen szénsavas. S ahogy megkóstolta,
mégsem ízlett.
- Pincér!
- Tessék méltóztatni?
- Milyen sör ez?
- Heineken a tegnap is ezt is méltóztatott fogyasztani.
- Nem jó.
- Csodálom kérem, de hozhatok egy másik félét.
Hozott egy másik sört, a címkéjén az állott lila betűkkel, hogy vitamindús
Bergenbier sör.
- Nem is tudom, - dohogott a Bal Egyes - miért ittam eddig
Heiniken sört? Persze, nekem mindent el lehet adni. Pedig rossz, határozottan
rossz az a sör. Utálom még a színét is, nem kell. Ezután nem is
iszom mást, csak Bergenbiert
Akkor ült le a szemközti asztalhoz Kormos bácsi. Kormos bácsit
névről ismerte,látásból is. Tudta, hogy az egyik szemén homályos üveg
a nadrágja mindig bokán felül ér, gyűrött kalapot visel és nagyon
fáradt. Pénzbeszedő valahol. Rokonszenves, szomorú, madártejű emberke
volt Kormos bácsi.
A Bal Egyes most undorral eltaszította magától az előbbi poharat
az Heniken sörrel, amelyre haragudott. Tölteni kezdett az sA bal első asztalra felterítették az abroszt, rátettek egy terítéket, félliteres
boros üvegben mezei virágot állítottak a végére s szemben
vele odakészítették a zöld üveg hamu tálcát. Mindent úgy rendeztek el
pontosan, ahogy már tíz éve minden nap. Az öreg pincér pontosan emlékezett
arra a napra, amikor a bal egyes asztal új vendéget kapott.
Azelőtt vidám fiatalember szokott itt vacsorázni, aztán a vége felé egy
leánnyal jött s a legvégén csak a házassági hírt olvasta az öreg a lapban.
A vendég elment, háztartást alapított s családi tűzhely mellett melegedett
azóta.
Aztán jött az új vendég, letelepedett a bal egyes asztal mellé,
körülnézett, rágyújtott egy cigarettára s megrendelte a vacsorát.
- Futó vendég - gondolta némi megvetéssel a pincér s kihozta a
kispörköltet.
De a vendég másnap is megjelent, aztán harmadszor is. A negyedik
este már fenntartották számára a sarok asztalt. Ez a figyelem jól esett
neki és meg is mondta a pincérnek:
- Mától kezdve minden este jövök. Szeretném, ha megkaphatnám
ezt az asztalt.
- Kérem alássan, - mondta az öreg és jól megnézte a vendéget. Szinte
lefényképezte annak a képtárnak a számára, amit az agyvelejében őrzött.
- Törzs vendég, - mondotta. - Jó vendéget lehet belőle nevelni.
Mert a vendéget nevelni kell. Az a jó pincér, aki mindég úgy tesz,
mintha a vendég utasítását követné, de valójában a vendéglőhöz idomítja
a vad és zabolátlan, pénzéért zsarnokoskodni szerető vendéget,
amint az oroszlán szelídítő a porond erkölcseihez és korlátaihoz szoktatja
a fene vadat.
- Meg kell csiszolni a vendéget, - szokta mondani a tulajdonos
záróra után, amikor elbeszélhetett az öreg pincérrel.
- Meg kell köszörülni!
A vendég tehát, aki akkor elfoglalta a bal egyest, bekerült a csiszoló gépbe.
Lassan hozzászokott a vendéglőhöz, megismerte a törzs vendégeket.
Néhányat már név szerint is nyilván tartott és ha olykor elmaradt
valaki, csak egy napra is, már feltűnt neki.
Ha a Jobb Hármas nem
ült a helyén és nem itta meg a három hosszúlépést, kényelmet lenül érezte
magát a Bal Egyes. Egyébként megállapodott, higgadt ember volt. Agglegény,
akinek-elvei voltak, bevett szokásai. Nem szerette a paradicsom levest
és a paraj főzeléktől gyomor görcsei voltak.
Vacsora után feketét ivott és sört. Legtöbbször egyedül ült az asztal
mellett és elmélkedett, ahogy szokta mondani. Pontosan megjegyezte
magának, hogy ki mikor érkezik, hogy a tulajdonos felesége mit mond
az új színházi bemutatóról, hogy alakul ki estéről estére a kisvendéglő
közvéleménye valamilyen kérdésben. Mert itt nem voltak viták, csak halk
vélemények, amelyek végül is egymáshoz idomultak, mint a vendégek a
korcsmához és egymáshoz. Ez a csiszolódás és. egymáshoz szokás
történt egy pár alkalommal tíz év alatt. A pincér még mindég ugyanaz volt,
pápaszemes, kicsit kancsal, a tulajdonos felesége kövér és kicsit selypítő,
a pörkölt egyszer hidegebb, máskor melegebb, mégis mindig ugyanaz.
Ez volt tehát a vendéglő, ahol tíz év óta minden este pontosan megjelent
a Bal Egyes.
Ma este azonban késett. Már fél kilenc is elmúlt, kilencet is ütött a
toronyóra s a cigány rég elhegedülte a Radeczky-indulót. A vendéglő megtelt,
ott voltak a régi vendégek, mindenik a szokott helyén. Csak a Bal
Egyes érkezett tíz óra felé... De közben megállt a keze, mert Kormos bácsi a tulajdonos feleségével beszélgetni kezdett.
kezdett.
2 .
- Elköltözünk. Negyvenöt év után elköltözünk, nagyság.
Ez már érdekelte a Bal Egyest. Ha valaki negyvenöt év után elköltözik,
annak nagy oka lehet. A költözködés kisebbfajta halál, a beköltözés
pedig az új élet. Az ember temeti a régi lakásban élt életét, és elkezd
valami újat. Figyelt.
-A feleségem akarja. Hogy ő már eleget lakott abban a szűk kis
utcában és csendesebb helyet akar. Merthogy már elfáradt. Már ki is bérelt
egy lakást valahol kint, az alsóvárosban. Nagyon messze.
- Hát az rossz lehet, Kormos bácsi, magának olyan sokat kell amúgy
is járnia...
— Igen, de kis kertje is van a lakásnak és nem kerül többe, mint a
régi, ezt mondja a feleségem.
-Hát persze, persze . . .
- És én nem megyek, ő elköltözik, még segítek is neki, vigye az
özvegy leányomat is, de en nem megyek!
- Ügy megszokta a régit?
- Nem. Csak közel van az Ómegához is, meg a vevőimhez. Nem tudom
én már naponként négyszer megjárni azt a hosszú utat, nagyság.
Van vagy ötven korcsmám, ahová el kell járnom minden nap.
- Ezért nem megyek! Nem én! Soha nem ellenkeztem a feleségemmel,
jól is éltünk együtt mindég. De most nem megyek. Inkább hónapos
szobába megyek, de nem vándorlok olyan messzire. Öreg ember nem bír
annyit menni már, kérem. Inkább - egyedül leszek. Mert dolgozni muszáj.
Tessék elhinni, rossz lesz. Kutyául rossz, úgy külön a családomtól.
De hát...
A Bal Egyes most megint a sörre nézett. Figyelte az Heiniken amit
nem akart meginni, a Kormos bácsi sörét. És nézte a tarka címkéjű
Bergenbiert Aztán megint Kormos bácsira pillantott. Látta a fáradt két
ráncot a szája mellett, a lelógó szürke bajuszát, bütykös, agyonjárt lábait.
És megértette, hogy a sörnek nemcsak habja és íze van, hanem
valami egyéb is van benne. Emberek sorsa függ a habjától, ízétől, színétől,
zamatától. És attól a kotyogástól, amit a sör mond az ivó embernek,
ha a pohár aljában felkavarják, hogy gyöngyökkel ékes, friss ital legyen.
Kocogott a poháron, jött a pincér és rákancsalít ott. A Bal Egyes azt
mondta halkan:
- Főúr, ezt a sört adja a csaposnak. S nekem hozza vissza a régi
sörömet...
boros üvegben mezei virágot állítottak a végére s szemben
vele odakészítették a zöld üveg hamu tálcát. Mindent úgy rendeztek el
pontosan, ahogy már tíz éve minden nap. Az öreg pincér pontosan emlékezett
arra a napra, amikor a bal egyes asztal új vendéget kapott.
Azelőtt vidám fiatalember szokott itt vacsorázni, aztán a vége felé egy
leánnyal jött s a legvégén csak a házassági hírt olvasta az öreg a lapban.
A vendég elment, háztartást alapított s családi tűzhely mellett melegedett
azóta.
Aztán jött az új vendég, letelepedett a bal egyes asztal mellé,
körülnézett, rágyújtott egy cigarettára s megrendelte a vacsorát.
- Futó vendég - gondolta némi megvetéssel a pincér s kihozta a
kispörköltet.
De a vendég másnap is megjelent, aztán harmadszor is. A negyedik
este már fenntartották számára a sarok asztalt. Ez a figyelem jól esett
neki és meg is mondta a pincérnek:
- Mától kezdve minden este jövök. Szeretném, ha megkaphatnám
ezt az asztalt.
- Kérem alássan, - mondta az öreg és jól megnézte a vendéget. Szinte
lefényképezte annak a képtárnak a számára, amit az agyvelejében őrzött.
- Törzs vendég, - mondotta. - Jó vendéget lehet belőle nevelni.
Mert a vendéget nevelni kell. Az a jó pincér, aki mindég úgy tesz,
mintha a vendég utasítását követné, de valójában a vendéglőhöz idomítja
a vad és zabolátlan, pénzéért zsarnokoskodni szerető vendéget,
amint az oroszlán szelídítő a porond erkölcseihez és korlátaihoz szoktatja
a fene vadat.
- Meg kell csiszolni a vendéget, - szokta mondani a tulajdonos
záróra után, amikor elbeszélhetett az öreg pincérrel.
- Meg kell köszörülni!
A vendég tehát, aki akkor elfoglalta a bal egyest, bekerült a csiszoló gépbe.
Lassan hozzászokott a vendéglőhöz, megismerte a törzs vendégeket.
Néhányat már név szerint is nyilván tartott és ha olykor elmaradt
valaki, csak egy napra is, már feltűnt neki.
Ha a Jobb Hármas nem
ült a helyén és nem itta meg a három hosszúlépést, kényelmet lenül érezte
magát a Bal Egyes. Egyébként megállapodott, higgadt ember volt. Agglegény,
akinek-elvei voltak, bevett szokásai. Nem szerette a paradicsom levest
és a paraj főzeléktől gyomor görcsei voltak.
Vacsora után feketét ivott és sört. Legtöbbször egyedül ült az asztal
mellett és elmélkedett, ahogy szokta mondani. Pontosan megjegyezte
magának, hogy ki mikor érkezik, hogy a tulajdonos felesége mit mond
az új színházi bemutatóról, hogy alakul ki estéről estére a kisvendéglő
közvéleménye valamilyen kérdésben. Mert itt nem voltak viták, csak halk
vélemények, amelyek végül is egymáshoz idomultak, mint a vendégek a
korcsmához és egymáshoz. Ez a csiszolódás és. egymáshoz szokás
történt egy pár alkalommal tíz év alatt. A pincér még mindég ugyanaz volt,
pápaszemes, kicsit kancsal, a tulajdonos felesége kövér és kicsit selypítő,
a pörkölt egyszer hidegebb, máskor melegebb, mégis mindig ugyanaz.
Ez volt tehát a vendéglő, ahol tíz év óta minden este pontosan megjelent
a Bal Egyes.
Ma este azonban késett. Már fél kilenc is elmúlt, kilencet is ütött a
toronyóra s a cigány rég elhegedülte a Radeczky-indulót. A vendéglő megtelt,
ott voltak a régi vendégek, mindenik a szokott helyén. Csak a Bal
Egyes érkezett tíz óra felé.2-------------------itt jon a 2.resze
Leült. Feketét és egy üveg sört rendelt. Ma kicsit felzaklatta valami.
Régi ismerősökkel találkozott, barátokkal, akik családos emberek voltak,
gyermekeikkel sétáltak és őt is magukkal vitték a séta térre. A zöld fák
között, a gyermekek és az asszonyok társaságában a Bal Egyes különösen
érezte magát. Szinte ismeretlen volt számára az a világ. Mindenről
beszéltek, közömbös dolgokról, de valami halk nyugtalanságot kezdett
érezni. Hogy mitől, azt maga sem tudta.
- A család? Hiányzik valami nekem is? - kérdezte magától.
S mintha erre válaszolt volna, az egyik asszony megkérdezte:
- Maga már sohasem akar megnősülni?
- Tudja, nagyságos asszony, az úgy van...
- Na, ne mondja tovább. Tudom, mit szoktak mondani maguk, agglegények
erre a kérdésre. Nézze csak meg az én uramat! Pontosan olyan
volt, mint maga. És most? Mint az élet. Hála Istennek. Gyermekeink
vannak, van értelme az életnek.
A Bal Egyesnek kényelmet len volt a társalgás. Nem is tudott szokott
idejében bemenni a vendéglőbe, még egy kicsit egyedül kellett sétálnia,
hogy kifújja magából a sok különös érzést, a szorongó hangulatot.
Erre gondolt, amikor kitöltötte pezsgős poharába magának az első
pohár sört. A sör pontosan olyan volt mint máskor. Habzó, szép sárga színű,
kesernyés, zamatos. Friss töltés, csípősen szénsavas. S ahogy megkóstolta,
mégsem ízlett.
- Pincér!
- Tessék méltóztatni?
- Milyen sör ez?
- Heineken a tegnap is ezt is méltóztatott fogyasztani.
- Nem jó.
- Csodálom kérem, de hozhatok egy másik félét.
Hozott egy másik sört, a címkéjén az állott lila betűkkel, hogy vitamindús
Bergenbier sör.
- Nem is tudom, - dohogott a Bal Egyes - miért ittam eddig
Heiniken sört? Persze, nekem mindent el lehet adni. Pedig rossz, határozottan
rossz az a sör. Utálom még a színét is, nem kell. Ezután nem is
iszom mást, csak Bergenbiert
Akkor ült le a szemközti asztalhoz Kormos bácsi. Kormos bácsit
névről ismerte,látásból is. Tudta, hogy az egyik szemén homályos üveg
a nadrágja mindig bokán felül ér, gyűrött kalapot visel és nagyon
fáradt. Pénzbeszedő valahol. Rokonszenves, szomorú, madártejű emberke
volt Kormos bácsi.
A Bal Egyes most undorral eltaszította magától az előbbi poharat
az Heniken sörrel, amelyre haragudott. Tölteni kezdett az sA bal első asztalra felterítették az abroszt, rátettek egy terítéket, félliteres
boros üvegben mezei virágot állítottak a végére s szemben
vele odakészítették a zöld üveg hamu tálcát. Mindent úgy rendeztek el
pontosan, ahogy már tíz éve minden nap. Az öreg pincér pontosan emlékezett
arra a napra, amikor a bal egyes asztal új vendéget kapott.
Azelőtt vidám fiatalember szokott itt vacsorázni, aztán a vége felé egy
leánnyal jött s a legvégén csak a házassági hírt olvasta az öreg a lapban.
A vendég elment, háztartást alapított s családi tűzhely mellett melegedett
azóta.
Aztán jött az új vendég, letelepedett a bal egyes asztal mellé,
körülnézett, rágyújtott egy cigarettára s megrendelte a vacsorát.
- Futó vendég - gondolta némi megvetéssel a pincér s kihozta a
kispörköltet.
De a vendég másnap is megjelent, aztán harmadszor is. A negyedik
este már fenntartották számára a sarok asztalt. Ez a figyelem jól esett
neki és meg is mondta a pincérnek:
- Mától kezdve minden este jövök. Szeretném, ha megkaphatnám
ezt az asztalt.
- Kérem alássan, - mondta az öreg és jól megnézte a vendéget. Szinte
lefényképezte annak a képtárnak a számára, amit az agyvelejében őrzött.
- Törzs vendég, - mondotta. - Jó vendéget lehet belőle nevelni.
Mert a vendéget nevelni kell. Az a jó pincér, aki mindég úgy tesz,
mintha a vendég utasítását követné, de valójában a vendéglőhöz idomítja
a vad és zabolátlan, pénzéért zsarnokoskodni szerető vendéget,
amint az oroszlán szelídítő a porond erkölcseihez és korlátaihoz szoktatja
a fene vadat.
- Meg kell csiszolni a vendéget, - szokta mondani a tulajdonos
záróra után, amikor elbeszélhetett az öreg pincérrel.
- Meg kell köszörülni!
A vendég tehát, aki akkor elfoglalta a bal egyest, bekerült a csiszoló gépbe.
Lassan hozzászokott a vendéglőhöz, megismerte a törzs vendégeket.
Néhányat már név szerint is nyilván tartott és ha olykor elmaradt
valaki, csak egy napra is, már feltűnt neki.
Ha a Jobb Hármas nem
ült a helyén és nem itta meg a három hosszúlépést, kényelmet lenül érezte
magát a Bal Egyes. Egyébként megállapodott, higgadt ember volt. Agglegény,
akinek-elvei voltak, bevett szokásai. Nem szerette a paradicsom levest
és a paraj főzeléktől gyomor görcsei voltak.
Vacsora után feketét ivott és sört. Legtöbbször egyedül ült az asztal
mellett és elmélkedett, ahogy szokta mondani. Pontosan megjegyezte
magának, hogy ki mikor érkezik, hogy a tulajdonos felesége mit mond
az új színházi bemutatóról, hogy alakul ki estéről estére a kisvendéglő
közvéleménye valamilyen kérdésben. Mert itt nem voltak viták, csak halk
vélemények, amelyek végül is egymáshoz idomultak, mint a vendégek a
korcsmához és egymáshoz. Ez a csiszolódás és. egymáshoz szokás
történt egy pár alkalommal tíz év alatt. A pincér még mindég ugyanaz volt,
pápaszemes, kicsit kancsal, a tulajdonos felesége kövér és kicsit selypítő,
a pörkölt egyszer hidegebb, máskor melegebb, mégis mindig ugyanaz.
Ez volt tehát a vendéglő, ahol tíz év óta minden este pontosan megjelent
a Bal Egyes.
Ma este azonban késett. Már fél kilenc is elmúlt, kilencet is ütött a
toronyóra s a cigány rég elhegedülte a Radeczky-indulót. A vendéglő megtelt,
ott voltak a régi vendégek, mindenik a szokott helyén. Csak a Bal
Egyes érkezett tíz óra felé... De közben megállt a keze, mert Kormos bácsi a tulajdonos feleségével beszélgetni kezdett.
kezdett.
2 .
- Elköltözünk. Negyvenöt év után elköltözünk, nagyság.
Ez már érdekelte a Bal Egyest. Ha valaki negyvenöt év után elköltözik,
annak nagy oka lehet. A költözködés kisebbfajta halál, a beköltözés
pedig az új élet. Az ember temeti a régi lakásban élt életét, és elkezd
valami újat. Figyelt.
-A feleségem akarja. Hogy ő már eleget lakott abban a szűk kis
utcában és csendesebb helyet akar. Merthogy már elfáradt. Már ki is bérelt
egy lakást valahol kint, az alsóvárosban. Nagyon messze.
- Hát az rossz lehet, Kormos bácsi, magának olyan sokat kell amúgy
is járnia...
— Igen, de kis kertje is van a lakásnak és nem kerül többe, mint a
régi, ezt mondja a feleségem.
-Hát persze, persze . . .
- És én nem megyek, ő elköltözik, még segítek is neki, vigye az
özvegy leányomat is, de en nem megyek!
- Ügy megszokta a régit?
- Nem. Csak közel van az Ómegához is, meg a vevőimhez. Nem tudom
én már naponként négyszer megjárni azt a hosszú utat, nagyság.
Van vagy ötven korcsmám, ahová el kell járnom minden nap.
- Ezért nem megyek! Nem én! Soha nem ellenkeztem a feleségemmel,
jól is éltünk együtt mindég. De most nem megyek. Inkább hónapos
szobába megyek, de nem vándorlok olyan messzire. Öreg ember nem bír
annyit menni már, kérem. Inkább - egyedül leszek. Mert dolgozni muszáj.
Tessék elhinni, rossz lesz. Kutyául rossz, úgy külön a családomtól.
De hát...
A Bal Egyes most megint a sörre nézett. Figyelte az Heiniken amit
nem akart meginni, a Kormos bácsi sörét. És nézte a tarka címkéjű
Bergenbiert Aztán megint Kormos bácsira pillantott. Látta a fáradt két
ráncot a szája mellett, a lelógó szürke bajuszát, bütykös, agyonjárt lábait.
És megértette, hogy a sörnek nemcsak habja és íze van, hanem
valami egyéb is van benne. Emberek sorsa függ a habjától, ízétől, színétől,
zamatától. És attól a kotyogástól, amit a sör mond az ivó embernek,
ha a pohár aljában felkavarják, hogy gyöngyökkel ékes, friss ital legyen.
Kocogott a poháron, jött a pincér és rákancsalít ott. A Bal Egyes azt
mondta halkan:
- Főúr, ezt a sört adja a csaposnak. S nekem hozza vissza a régi
sörömet...
Megjegyzések