Tavaszi ballada-Wilhelem

Puha barna,zsíros   föld felett
lepkeszárnyú,tavaszi felhők,
mögöttük távol mozdulatlan
viruló azúrkék,selyem paraván.

Kiterjesztett-karú két óriási nyír
minap teremtett millió lila ággal
ölelkezni akar ma mindenekkel
és beleolvad halvány vonalakkal.

A zsombékos fű között ibolyák
a somon mámoros méhek rajzanak,
bronz sisakos, fiatalos rügyekben
májusi balladák régen  alszanak.


A vizeken fojtott, halk üzengetések,
most már lázasan jönni fognak
titkos, könnyűvérű sötétségek
és reggel, ha a kuszált sugarakat

félresimítom a tavasz homlokán
és szeme közé nézek,szemtelen,
fel fogok derülni őszi lelkemmel
a tavasz piruló és boldog zavarán.