A becsapott Zsuzsi

Amint a padon összekuporodva, kínnal betűzi a durva fa papírra nyomtatott
ponyva regényt, lassacskán kifelejtkezik facér életéből.
Viktória hercegnő, Rimini gyöngye a regény hősnője, és Zsuzsi aki
csak a megfelelő okmányok híján nem lett utcalány s még a vezetéknevét sem
tudta bemondani a rendőrségen, most észrevétlenül átalakul Viktória hercegnővé.
Kétes tisztaságú képe, ripacsos keze habfehérré változik, csenevész formája
isteni  termetté s érdes hangja csengő muzsikává.
- A szemem marad - gondolja olvasás közben, mert roppant büszke
sötét, mély szemére.
 Szebbnek ítéli Viktória hercegnő hideg kék szeménél. De
démoni sötét szemén kívül mindene megváltozik. Ruhája brokát selyem, rézfüggője
ragyogó briliáns, és mert - amint a regényben olvasható - férfi
nélkül a nő nincs felöltözve: maga mellé képzeli Alfréd de Janiére márkit, aki
repülőgépen érkezett Rimini gyöngyének meghódítására.
Messziről, a liget mutatványos-bódéiból, nyekergő síp ládák pacsuli hangja
permetez rá, s a közeli fák és bokrok zöld himlős ágai csöndesen borzonganak
a tavaszi szélben. Belső láz remegteti őket, mint Zsuzsit
Verejtékes kínnal betűzi az Élet művészek történetét.
Fennhangon tagolja:
„Mi a sikerem titka? — kacagott Viktória hercegnő a hódító, meghatározhatatlan
korú Alfréd de Janiére márki monoklis szemébe. - Mosszijö, az
én sikerem titka az, hogy nem adom magam, nem, nem, nem!"
Három húsos ököl ütéssel jelzi Zsuzsi a pad támláján, hogy ezentúl nem,
nem, nem . . . elég volt.
- Bántott téged az a pad, hogy ütöd? -szólal meg mögötte egy idegen
férfi hang.
Zsuzsi felvetett fejjel hátranéz. Idegen, szálas alak áll előtte, meghatározhatatlan
korú, mint Alfréd de Janiére, csak egy kicsit mégis m á s . . . és magabiztos
büszkén lenézi, fejétől talpáig.
- Phű, -mondja és tovább olvas. De a férfi fölé hajol.
- Szépség, - röhögve, -mit olvasol?
- Engedjen el !
- Regény?
- Az!-Engedjen el , mert átadom a rendőrnek!
- Ejha, -kacag a legény,- talán grófné vagy?
-Hercegnő vagyok, ha tudni akarja! Mehet!
Most már teli szájjal nevet a ligeti lovag, s ahelyett, hogy megkerülné, átveti
magát a pad támláján: egyenesen  Zsuzsi  mellé zöttyen ülőhelyzetbe.
- Tetszel nekem, te lány.-Hogy hínak?
- Mi köze hozzá.
- Izgat.
- A nevem?
- A neved is..
Zsuzsi  hetykén felüti fejét.

- Hűha, -kacag a férfi,-de fájintos neved van. Hol szerezted?
- Itt.
- Abból? halljam?
- Engedjen el!
- No
- Nem!
- De csókot csak adsz?
- Nem!
- Neeem? Nekem? Tudod, ki vagyok én?
- Munkás.
- Frászt! „Okos fiú" vagyok.
- Zsebmetsző?
A csavargó legény válasz helyett belehorgonyozza tekintetét Zsuzsi  sötét
szemébe. A sok pénzt sejtető nézés elől Juli elfordul.
- Hozzám jössz ?— mondja most a ligeti legény. - Van jó lakásom.
- Hány szobás?
- Egy. De konyhával.
- Pfű! — kacag szemébe Zsuzsi -Mehet!
- Mit akarsz? Minden nap eszel, iszol, alszol.
- Nem kell.
- Kapsz selyemruhát.
- Mese.
- Esküszök.
- Hamisan.
- Cipőt kapsz, harisnyát, finom zsebkendőt, brosst, parfümöket, szagos
szappant.
- Mit akarsz tőlem?
-Csókot.
- Nem, nem, nem! Nyughasson!
A legény eddig tréfára vette a huzakodást, most ráncok ugranak sötét,
kiélt arcára. Leveszi sportsapkáját. Pomádés fekete haját lesimítja.
-Te bolond, - mondja lassan, - velem nem szoktak a lányok kukoricázni.
Ne mókázz. Együtt megyünk a cirkuszba.
- Minek? -Zsuzsi von vállat . - Hogy én fizessek?
- Én fizetek, hé!
- Mibül?
- Nézd - mondja a legény és egy csomó bankót szed elő. - Befizetek
neked a ringlispílbe.
Zsuzsi az ölében heverő könyvre néz.  (Egy hercegnő élete]
 Nem felel. Meglegyinti a jó körforgás elképzelt szédülete.
A legény már érzi, hogy előbb rosszul beszélt: a mindennapi ételt, italt,
ágyat, a selyemruhát, cipőt, harisnyát meg parfümöket nem hitte a lány, de
a ringlispílt hiszi, mert az hihetőbb is. Csak tíz fillér egy menet.
- Kétszer fizetek be, egymás után!- mondja gyorsan és feltartott ujjal
kiköti -de előbb csókolj!
- Előbb fizessen be, - néz rá  Zsuzsi s a könyv egyidejűleg kihull öléből.
Egy kis pocsolya közepébe ragad.

- Hogyisne, hogy meglógj! - bizalmatlankodik a legény
-Ha csókolsz, befizetek. De hagyd mán azt a vackot, minek a!- és cipősarkával
mélyen sárba tiporja a könyvet, mielőtt  Zsuzsi felvehetné.
Félóra múlva szétzilált haját, lógó ruháját rendezi Zsuzsi  a padon és nagyokat
rugdos közben a sárban ázó könyvbe.
- Viktória hercegnő is okosabban tette volna...
- Honnét tudod, hogy ő nem tette meg? - mondja a legény. - Végigolvastad?
- Olvassa a fene! Ha a végin mégis megteszi, mit érdekel! Azt én is
tudom! - s a férfi felé csippent; elismerést vár.
Az csak bólint s hívja. Útközben cigarettát sodor.
- I z é . . . hogy is hívnak? - kérdi vontatottan.
- Zsuzsinak  tapad oldalához a lány.-Zsuzsi a nevem.
— Juli vagy? No lám. Ez legalább rendes név.
A mutatványos-bódék zaja mind közelebb hallatszik. Juli izgatottan magyarázza,
hogy ő lóra fog ülni a ringlispílen, mert míg a gép körberohan, a
ló még egy mozgást tud, előre és hátra: így, és kacagva mutatja a ledér ütemet,
egy, kettő, egy, kettő.
De szájára fagy a kacaj. Csak annyit lát, hogy a legény hirtelen meglép
mellőle, s kiugorva a főútra  káprázatos ügyességgel felkap egy robogó
villamosra.
A kopár bokrok közül visszaszáll harsány kiáltása:
- Szerbusz Zsuzsi !Aztán ne szidd az anyám istenit!
A cserbenhagyott  Zsuzsi nem szitkozódik, csak áll, áll hosszú ideig a ligeti
csöndben. A villamos robogása már rég elenyészett, új, érdektelen villamosok
jönnek és mennek. Messze autó tülköl. Itt-ott a zöld himlős fák között kigyullad
egy-egy sárgás fényű gázlámpa.
Most lassan fölnyúl a füléhez, mert nagyon könnyűnek érzi. Nincs benne
a fülbevaló. Azt a kis vacak rézkarikát is elszedte tőle az a . ..
- Piszok - mondja csendesen, és föld fele horgadó testtel visszafele
visszacsámborog a padhoz. Itt bámul egy kicsit, aztán nehezen lehajol, térdre
ereszkedik s kiássa a sárból az  regényét. Minden lapját külön
letörli, megtisztítja, majd leül és verejtékes kínnal, félhangosan betűzi... „mossziő,
az én sikerem titka az, hogy nem adom magam, nem, nem, nem!"