A Hold zenésze
aki minden zajt s mocskot utál,
de ha szavakban,s dallamokban
a lélek megborzong, arra felkiált.
Lidércként, úgy él: magának,
magányában a szívkamaráknak
s biztosan tudom sosem hallja meg,
mit mond és üvölt e bolond század.
Nem érti a szót, mit torka alkothat
embert utánzó vad ordasoknak,
nem érdekli, ha égig is zengnek
a nászmenetek és veszedelmek.
Bármerre megyek,jön ő is velem
kergetem, de mégis követ engem
s az én utam e földön úgy lehetséges
csak vesztett harcok, sose győzelem.
Együtt vagyunk de még sincs velem
velem él,bennem, még sem ismerem
életemnek kúszás keresztvonalain
hagyta a sorsot, míg végez velem.
O hányszor vagyok, este, egyedül
mégsem keres fel és még le sem ül
csak a holdbéli mágusok módján
magával beszél, zenél és hegedül.
Megjegyzések