Tova tűnő pillanat--Wilhelem

Bizonyos kor után ,ha visszanézek
csillogó porban fekete szilánkok,
nem hiszem el hogy végig mentem
kezem arcomhoz kapom,szégyellem.

Szívem újra dobban, de látszatra
rossz szemem fura módon csodálja,
íjúságom másfele ment,pusztulva
és én csak állok, csillagport bámulva

.

Mert elmaradt az igazság, a rajongás,
szürke ruhát öltött magányom rajtam
de az időm lejárt. csak egyre apad,
bár még virul előttem egy régi nász.

Új világba lépek ,nincs kiút,szomjazom,
hol lassabban járnak emberek, vonatok,
de közben hány zarándokút hány határ,
határozza meg lázasan fájó panaszom.

.

Nem lesz lobogó villám szememben
elhagyom sorra a megunt szerelmet
engem csak ösztönök korbácsa kerget
felhők mögül még kisüt a nap ,melege. [W.B.]