Jóska és Tigris kutyája

Ha az emberi életet Istenben boldogult papunk hasonlíthatatlanul szemléletes prédikációi szerint valamely patakfélének képzeljük és ahhoz hasonlítjuk, akkor minden nehézség nélkül rátapinthatunk a tyúkszemére és megtalálhatjuk a hübnerót.

Azon kezdem, hogy Jóska nem ismerte az apját. Ha az anyjának hinni lehet, aki mosogatóleány volt a maga virágjában és valamerre nyomtalanul eltűnt (hír szerint Bukarestben él), ha tehát az anyjának hinni lehet: nem is volt apja. E szerint tehát Józsi parthenogenezis útján jött volna a világra és életének a patakja nem két ágból eredt, mint a rendes embereké, hanem csak egy ágból, mint a Duna s az sem valami nagyon finom volt. Úgy, hogy Jóska egyáltalán nem született mágnásnak. De a Gondviselés a maga verebecskéi között az ő buksi fejére is kiterjesztette gondoskodását és úgy rendezte, hogy az anyja éppen Kozáknéhoz adja dajkaságba és ne máshoz. Miután az anyja két hónapi tartásdíj kifizetése után, amely eléggé fedezte erre az időre eső krumplipép-szükségletét az új honpolgárnak, visszahozhatatlanul eltűnt, Józsi teljesen a Kozákné nyakán maradt.
Kozákné akkor még úgyszólván hajadon volt, amennyiben nem volt megesküdve Kozák úrral, a legdaliásabb mozdonyvezetővel és csak úgy együtt lakott vele minden hivatalos beavatkozás és kényszer nélkül. A harmadik hónap végén, amikor látta, hogy se pénz, se anya, megpróbálta eltessékelni a kis fiút az árnyékvilágból a maga módja szerint és a teknőjével együtt betette a kamarába a nyitott ablak elé, hogy a februárinál hideg szél szárnyain egy kis tüdőgyulladással
  ellátva visszarepüljön oda, ahonnan senki sem hívta

 .
 Mikor másfél óra múlva benézett hozzá, a gyerek, akin semmiféle takaró nem volt, egy kicsit nyöszörgött és kezecskéivel és lábacskáival feléje repesett, egyszóval az ölébe kéredzett.
 És Kozáknénak borzasztó fájdalom nyilallott a színébe. Felkapta az ölébe, betakarta a kendőjével. arcocskáját az arcához szorította és eszeveszetten szaladt vele a meleg szobába és ott letette a saját hitvesi ágyába. A gyermek itt a jó meleg tollú tengerbe rövidesen és ügyesen visszapirosodott — mert kék volt, mint a szeder- és hangosan és édesen a szemébe kacagott gondozójának és azt mondta: - Bugyu, bugyu- Ami nyilvánvalóan legteljesebb megelégedését jelentette. És ezzel Kozáknét örökre meghódította. A kalandnak, Istennek hála, nem lett semmi különösebb következménye: Józsinak jövő volt rendelve: villanyszerelői vagy gép vezetői hivatás. Egyet-kettőt köhécselt néhány napon át, ami őrült lelkiismereti furdalásokat okozott a széptermetű hajadonnak és még inkább hozzáláncolta; de tüdőgyulladás nem jelentkezett. Józsi életben és Kozákoknál maradt. Kozák úr, mint a jámbor óriások rendesen, mit sem tudott a kis intermezzóról. De az asszony bűntudattal megerősített hatalmas anyai szeretetet táplált innentől kezdve a gyerek iránt és Kozák úrral később egy szerelmes óra után megegyezett, hogy ha lesznek kis Kozákok, ha nem: a fiút örökbe fogadják s ha elég vének lesznek és a törvény megengedi, a Kozák névvel fogják ékesíteni. Ami mind pontosan meg is fog történni később, ha megöregednek. De ehhez idő kell. Kozáknét némely nap őrült rettegés gyötörte, hogy hátha ez alatt az idő alatt jelentkezni talál egy apa a gyermekért, esetleg valami gyalázatos herceg, vagy afféle. De nem jelentkezett, Istennek hála, senki. Történetünk idejében úgy állt a helyzet, hogy a jámbor kísérlet óta tizenhárom esztendő telt el. Kozákék megesküdtek, törvényes férj és feleség lettek. Gyermekük nem lett (Isten akarata, vélte Kozákné),Jóska volt a fiúk.
                 akivel éppen annyi bajuk akadt növekedésének rendjén, mintha öt-hat kis Kozák lógott volna a házban. De sok baja akadt vele az ártatlan kollégiumnak is, főképpen Kovács András tanár úrnak. Sofőr és repülőtiszt akart lenni és e kettős ambíciójában lenézett mindennemű tudományt és fegyelmet. Verekedett, akivel csak lehetett, az osztálytársaival, alsóbb és felsőbb osztályosokkal, a különböző utcák különböző inasaival, válogatás nélkül suszterinassal, pléhessel, perecesekkel. Éppen mint a barátja, Berci. Némelyiket csak egyszerűen felsapkázta minden további nélkül, másiknak kivédhetetlen rúgást helyezett el a lábszárára (a futballban tanulta), a harmadiktól maga kapta meg a magáét s a negyediknél éppen hogy egyensúlyban maradt a kapott és adott ütlegek, pofonok, rúgások és karmolások tekintetében. Szegény Kovács  tanár urat, akit a sors osztályvezetőjéül rendelt, korán megőszítette és majd megőrjítette nem verekedései és állandó konfliktusai, hanem ezeknek a hátterei által.
 Kiss Andrást, mint felügyelő osztályhetes, fenéken rúgta, mert lármázott az osztályban a csengetés után; névrokonát, Kozák Károlyt felpofozta, mert nem súgott a fizikaórán megverte-Kakasi Pált aki az osztály újonnan festett asztalába  egy szeggel szándékosan egy arasznyi barázdát húzott, Jóska rászorította a Kakasi kezét a szegre, a szeget az asztalra és a barázdát keresztülvezettette vele az egész asztalon, hogy az egész festést újra meg kelljen csináltatni és továbbra is a három bének legyen a legszebb asztala a kollégiumban; az osztály ajtaját szintén mint felügyelő hetes az óra előtt belülről bezárta, hogy a későn jövők kinn rekedjenek és hurokra kerülvén, megkapják méltó büntetésüket. Kint is rekedtek öten, köztük volt Kovács tanár úr is.
 Ilyen ügyei voltak Kózák Jóskának és szegény Kovács Ferenc tanár úr, akinek mindezek tudomására jutottak, állandóan ilyenekben kellett, hogy salamoni ítéleteket hozzon. Meg is soványodott belé. Mert ha Jóskának fent csupán néhány példaképpen megemlített bűnös cselekedeteit elemezzük, könnyen beláthatjuk, hogy azok mindegyikét legalább is komplikáltnak kell neveznünk. Mert a rúgás, a pofozkodás, az asztal végigszántása, az ajtó bezárása stb. önmagukban könnyen büntethetők a kollégiumban, mindeniknek megvan a maga tarifája.
      De ezek a gazságok állandóan komplikálódtak valami különös és titkos jósággal, mint a kozmás lé a tárkony ízével. Az eredményük Kovács tanár úrra nézve egy rakás gond és töprengés lett. Jóskára nézve egy rakás büntetés, feddés, korholás, bezárás, „szülei értesítés, az anyjára nézve egy rakás könny és egy egész sereg ellenség szerte a kollégiumban és minden utcában a Csertörő malomtól kezdve, amelynek tövében Jóskáék laktak, a kollégiumig, ahová Kovács tanár úr szerint a tudomány vezeti az embereket
       Kis és nagy antantok szövetkeztek Jóska ellen és várták váratlan helyeken, utcasarkokon, ahova nem lehet belátni és szemetesládák mögött, hogy kikészítsék az irháját. A pereces  inas, akit azért sapkázott fel, mert a sárba ejtett perecet visszatette a többi közé (és esetleg éppen vele fogja megetetni, ha esetleg pénze lesz és perecet akar venni), szövetkezett a suszterinassal, akit azért szorított nyolc pár cipővel a falhoz, mert nem tetszett a képe, ezek ketten szövetkeztek Isten tudja még kikkel és rendre teljesen megszállották a Jóska közlekedési vonalait és kétségessé tették személyi biztonságát, úgy, hogy egy időben már csak nagy kerülőkkel mert feljönni a kollégiumba, kizárólag azért, hogy Kovács Ferenc tanár úrnak gyönyörűséget okozzon. Míg végre aztán az ügyészségi fogház előtt egy zimankós télutói napon találkozott élete párjával, hűséges cimborájával, bajtársával és szerelmesével, Tigrissel, aki ott hasalt a járda szélén a kapu előtt lucskosan, éhesen és szomorúan. Eszébe jutottak az inasok, a vermek és a cselvetések és elhatározta, hogy a kutyát szövetségeséül fogadja. Odadobta neki a tízórai kenyerét és kolbászának felét (felét az utcaajtóban megette). A kutya előbb gyanakodva megszagolta és azután mohón felfalta az adományokat, anélkül, hogy felállt vagy helyéből elmozdult volna, hiába csettintgetett neki Józsi a hüvelyk- meg a gyűrűsujjával. Sőt amint közelebb mert hozzá lépni, csúnyán megmutatta a fogait. Minő fogak voltak azok! Fel kellett hagyni a kísérlettel.  a Jóska másnap is arra került, a kutya ott volt, harmad nap is. Három napig ott hasalt a szomorú eb a tömlöc előtt, most már a túlsó járda szélén. Jóska minden nap arra ment és minden nap ízletesebb falatokat hozott neki, szalonnát, túrót, csirkecombot. Lassanként azt kalkulálta ki róla, hogy a gazdája után jött be a városba a faluból, vagy az erdőből, inkább az erdőből, ahol született és farkasokkal vívott veszedelmes és diadalmas harcokat. Onnan kísérte be a gazdáját a sokházú városba, alázatosan és nagy távolságban kullogva a csendőrök után és meg-meglapulva a sáncban, ha a hivatalos emberek köveket dobáltak feléje. 
                   

                De ő nem fordult vissza, nem hagyhatta a gazdáját. A gazdáját pedig a puskás emberek (jól ismerte a puskát) bevitték a szürke és piszkos kapu mögé és nem eresztették ki többet, bár a kapu sokszor megnyílt, de mindig csak idegen körvonalú és idegen szagú lények jöttek ki rajta. 

       A negyedik napon végre a kutya a kezéből vette el a falatot, igaz, hogy még ügyetlenül és parasztosan, hogy majd bekapta az ujjait, de hálásan és barátságosan megcsóválta a farkát, azután felállott, kirázta a bundájából a havas lucskot és nyomon követte Józsit a Csertörő-utca felé. És azután soha többé el nem hagyták egymást. Otthon a Józsi nevelőanyja vegyes érzelmekkel fogadta a jövevényt, de miután látta, hogy a gyermek nagyon ragaszkodik hozzá, egyelőre belenyugodott az ingyen kosztosba azzal a reménységgel, hogy csavargó létére úgyis egy-kettőre megszökik a háztól. 

    De a kutya nem szökött meg. Esze ágában sem volt. Néhányszor még elkóborolt a tömlöc kapuja elé, végig végig szaglászta a járdát az ismerős nyomok után; de aztán végleg lemondott a régi gazdájáról és egészen és fenntartás nélkül az új emberhez csatlakozott és testőre lett, barátja és cimborája. És a barátság kölcsönös haszonnal járt, bár némi áldozatokkal is. Józsi mindenek előtt nevet adott neki,  mert a kutya nem mondhatta meg a régit, azután fizikai és erkölcsi nevelés alá fogta. Elcsente az anyja bontófésűjét és a bundájából kifésülte a bojtorjánt és cigány tövist s velük néhány bolhát, akik szétugrattak a szobában és friss vért hoztak a bennszülött bolhacsaládokba. Meg is akarta füröszteni a fürdőkádban, de ezt Tigris nem vállalta, mert Tigrisnek nevezte el, hogy már a neve is rémületet keltsen az ellenséges táborokban. Azután mindenekelőtt összebarátkoztatta a nevelőanyja pincsijével és elegáns szürke macskájával, akik irtózatos rémülettel fogadták a jövevényt, — nehogy széttépje őket.

   Tigris mindezekért gazdájának és istenének fogadta. Elkísérte a három bést minden útjára, legszívesebben a mészároshoz, de a kollégiumba is. Ott megvárta a kapu előtt a tanítás végét és amint jöttek: együtt mentek vissza a Csertörő-utcába, a reggelik, ebédek és vacsorák megszentelt házába és palotájába

     Az ellenséges seregek egyetlen egyszer kíséreltek meg támadást ellenük, miután szintén felszerelték magukat egy ellen kutyával. Ez a támadás a Csertörő-utca sarkán történt, ahol csatatérnek alkalmas nagy piac található. De végleg elment a kedvük a további harcoktól. Tigris megmutatta, hogy mit tud. Morgás és ugatás nélkül villámgyors mozdulattal, aminőt csak a kígyóktól tanulhatott, megragadta a mészároskutya egyik hátulsó lábát és annálfogva elkezdette forgatni maga körül.

      Amikor eleresztette; az sántán, üvöltve és esze nélkül iramodott el a malom felé. Azután Csergő Daninak látott neki, aki összeakaszkodott a gazdájával. Kiszakított nadrágja fenekéből egy tenyérnyi darabot s most már hörögni kezdett. Az ellenséges hadsereg nem várta meg a továbbiakat, hanem esze nélkül kereket oldott és bizonyos volt, hogy soha többet meg nem fogják támadni őket, amíg együtt vannak.
- Ezt nevezem én kutyának!- mondotta Józsi meglapogatván a harc gyönyörűségétől lihegő cimborát és két barátságos pofont helyezvén el a pofájára, neki adta az egész tízórását.

    És ezt a testőrangyalt akarják a háztól elmarni!
- Nem tűröm tovább a háznál, - ismételte Kozákné, miközben hirtelen megfordította a rucát, nehogy odaégjen.
 - Éppen elég volt belőle! Azonnal vidd ki az utcára és tedd útra!
- Nem hibás; ne tessék elkergetni!- mondotta a fiú nyersen és fenyegetően.
- Megharapta a kéményseprőt és azért fizetni kellett. Megölte a rucát. Ezt csak nem tagadhatod le!  Én uszítottam a rucájára.
- Te uszítottad reá? A rucára?
- Én. Ő nem hibás. - Annál nagyobb disznóság. Miért tetted? A gyerek durcásan vállat vont és elhallgatott. Megmondhatta volna, hogy a rucát le kellett vágni, szolgáló nem volt a háznál, mert most akartak újat fogadni. Az anyja azt mondotta, hogy nem bírja a vért látni, ő tehát udvariasságot akart elkövetni. A Tigrissel agyonharaptatta és így nem kellett megölni. De nem szólt egy szót sem, mert mindezt nem öntudatosan cselekedte.
 - Hát tudd meg hogy nem tűröm a háznál tovább egy percig sem. Értsd meg, ha van eszed! Téged is egészen megront. Azonnal és rögtön kergesd el! Nem akarom többet látni.
-Engem nem szeret senki, csak ez a rongyos kutya, - vetette ellen komoran a fiú. Kozákné felháborodottan csapta össze a kezét:

     - Téged nem szeret senki? Hát én?! Hát az apád?! Mi nem szeretünk?! Szégyelld magad!
- Nem. Tartanak, de nem szerettek soha. Engem senki sem szeret, csak ez a kutya! Bár megdögleném! - Na, csak ki vele! - szólt közbe a vitába Kozák úr, aki megbotránkozva hallotta a szobából a párbeszédet és pontot óhajtott tenni reá. Kozák úr pedig, bár kövérebb volt, mint általában a mozdonyvezetők szoktak lenni, de energikus volt, mint minden mozdonyvezető. A hang, amellyel a parancsot kiadta, nem ismert fellebbezést, annyival kevésbé, mert botot is hozott magával. Tigris morogni kezdett, amikor meglátta. A gyermek leakasztotta a nagykabátját a fogasról, dühösen magára rántotta, a fejébe csapta repedezett ellenzőjű zsírfoltos diáksapkáját és belerúgott a kutyába.
  Gyere! -Tigris elnyíkkantotta magát és utána ment. Az utcaajtót hangosan becsapták maguk után. A megváltozott idő zimankós havas esőt zúdított a városra. A cimborák balra fordultak az utcán a vasút felé és eltűntek benne. A többit magától Kozákné őnagyságától tudom, aki néhány nap múlva tandíjfizetés dolgában járt fenn a kollégiumban. Takaros, jó móddal öltözködő kövérkés szép kerek képű asszonyság, a jószívűségnek és áldozatkészségnek valóságos megtestesülése. Elpanaszolta, hogy mennyi gondot okoz neki a gyermek. Akaratos, háládatlan természetű; soha egy nyájas szót nem szokott adni a nevelőszüleinek. Igazán sajnálja, hogy az ura régen nem kergette el a háztól. De sajnálják, mert, hogy teljesen árva és azt akarják, hogy kenyeret adjanak a kezébe.
- Mindezeknek a tetejébe valami kóbor kutyával kötött barátságot, amelyik nélkül végül még lélegzeni sem tudott. Nekünk nagy alkalmatlanságunkra volt és a végén is egy ingyen evővel több volt a háznál. Hát elkergettük, amikor már nem bírtuk a kellemetlenségeket vele. És ő mit csinált? Ő is elment a kutyával és egész éjjel nem jött haza. Kétségbe voltunk esve, hogy még elemésztette magát, mert olyan veszedelmes természetű. A szegény uram mint egy őrült járt utána egész éjjel a rendőrségen, a Szamos partján, elment a bőrgyárhoz is, hogy nem vetette-e magát a vonat elé a halálsorompónál. Sehol semmi! Nyoma veszett.
 — Én egész éjjel sírtam. Még most is ki vannak dagadva a szemeim. Tessék rám nézni . . . Ránéztem és láttam, hogy ki vannak dagadva.
 — Hajnalban az uram végső kétségbeesésében benézett a pincébe is. Isten engem ne segéljen, ha nem ott aludt a mosóteknőben és mellette feküdt a kutyája. A feje a tekenő párkányán feküdt és a fiú átölelve tartotta a nyakát.
 — Na, — mondotta az uram, amikor látta ezt a dolgot és felébresztette a fiút; mert a kutya ébren volt és úgy pislogott az uramra a gyermek hóna alól, mint egy csecsemő, - a fene egye meg a kutyádat, hát csak tartsd meg. Nem bánom.
- És tetszik tudni! Azóta egészen megváltozott, a gyermek. Kezet csókolt az uramnak is, nekem is, amit soha azelőtt nem tett. Engem még meg is csókolt az arcomon és a hajamon. Isten uccse, még meg is könnyeztetett. Egész nap jókedvűen jár-kel, jó órában legyen mondva, még a könyvet is előveszi. Itt Kozákné megkopogtatta az asztalt, nehogy ez a dolog megváltozzék.
 — Mintha megolvadt volna benne valami átkozott jég. Tessék elhinni, az urammal együtt olyan, de olyan boldogok vagyunk, hogy az rettenetes.
— Hát ezt a kutya csinálta, — fejezte be és barátságosan elbúcsúzván, a pénztárhoz ment, hogy kifizesse a tandíjat.