A házasság hetedik éve
- Gyere már, sze mind kihűl,- dédelgeti a kávé melegét s kapkod a legyek felé, nehogy egy is megkörnyékezhesse a párolgó csészét. Gábor vidáman csapkodja izmos nyakára a vizet, cseppet sem sietve. Miért sietne? Ha meghűl, hát meghűl... Majd felmelegíti az asszony... azért asszony. Erzsi duzzog egy sort, de aztán szívébe nyilallik a pünkösd. Talán, nem is ez a mai, hanem a hét esztendővel ezelőtti, mikor Gáborral páros vesszőket úszkáltattak: hogy lám, elszakadnak-e egymástól, széttáncoltatják-e a csobogók fodrai? S mert kétfelé sodorták, tán tiltakozásuk pecsétjéül,... vagy csak a levegő volt akkor olyan szerelmes természetű,
-A fene tudja abbahagyták az úszkáltatást... Bizony, szép pünkösd volt az! S a mostani is épp olyan szépnek indul, menekül a világ szeme elől Erzsi szívébe az arcára igyekvő pirosság, amint a bizsergető éjszakát ropogtatja ki magából, s a bizakodva kelő kalácsokra pillant. Lám, már hét éve élnek együtt, mondhatni, különbékében.
. Pedig lett volna, amiért elinduljon a zsörtölődés. S Erzsi lopva Gábor felé sandít, mintha a puszta gondolattól is féltené a békét. Hát igen, - a gyermek... - böki ki, de csak gondolatban, magának. Hogy miért nem lett?!.
-hát nem lett. Talán, mert ő a hibás,- törüli fényesre az asztalka vásznát. Kezdetben'még szinte sajnálta is Gábort, amiért annyira epekedett hiába. De aztán, hogy Gábor is belenyugodott, csak nem bolond, hogy ő fűtsön ott, ahol már majd hogy el nem pállik minden a melegtől. Most is csak azért jut eszébe, - szinte bolondságból, - mert Marínéra gondol, - hogy süllyedjen el ott, ahol éri, - ki lám, nem átallotta beleszimatolni az ők életükbe is a megromlott magáé után.
- Jaj lelkem, az ilyesmi sohase késő, hogy megbosszulja magát, - kajánkodta körül a piacról jövet. Törődjék csak a magáéval, - nézett vissza akkor Erzsi a Maríné képébe odamondóan,- vagy legalább a leányáéval,... nehogy az ő viseltes dolgai bosszulják meg magukat. Még áldott szerencse, hogy Gábort nem lehet hergelni, nyugtatja magát, — mert ki tudja mire nem képesek az emberek.
Egy darabig csodálkozott is azon, hogy Gábor még csak említést se tesz a dologról, pedig bántja, hogyne bántaná, hiszen csak a vak nem látja, hogy igen. De éppen az a szép, hogy azt nem mondja ki, amit úgyis mind a ketten tudnak: azt, hogy a te hibádból. Akkor nem mondta ki, s most lassan tán csak elfelejtődik, - számítgatja magában. De mikor is mondaná?... ahhoz veszekedés kell, vagy legalább is kötődés, s hogy ilyesmi ne lehessen, arról, azért asszony, hogy gondoskodjék. Máriné pedig csak hadd siránkozzon magában, amit akar, Gábor az ő Gáborra gyerek nélkül is. S Erzsi már-már azon van, hogy gondol egy csúfot a Máriné leányáról is arra vonatkozólag, hogy hova menjen, ha még sokat kerülgeti Gábort, - de ahogy a házvégi füzes felé néz, éréiben hancúrozni kezd megint a hét év előtti pünkösd, s ezért, csak úgy mellékesen, mintha a tekintetének épp arra lenne dolga, Gábor felé sandít, ki már az ünneplő ingbe kezdi beletornászni magát.
- Enye, még elkésik, addig cifrálkodik,- kezd bele megint az unszolásba, már csak azért is, hogy az immár bőrösödő kávé ügyét eligazítsa.
- Tyű, a mindenit, - pillant az órára Gábor, - igazad van, rég ott kellene, hogy legyek a Körben. S már inná a kávéját is, meg gombolkozna is, egyszerre, de megakad a keze a galléron ott, ahol a gomb szokott lenni.- Mi a fene, csak nem hiányzik, - keseredik neki,- éppen most, mikor úgy sietek! De bizony hiányzik, akárhogy is nézik. Félig a vászon közé húzódva, a gomb helyén két csenevész cérnaszál mered csak ki.
- Biztosan a vasaló vágta le, - egyengeti a helyzetet Esztike, míg magában ő is azon mérgelődik, hogy »éppen most«. Éppen most! hogy a fene egye meg azokat a hitvány cérnákat, s egy kicsit Gábort is, amiért örökké úgy rángatja le magáról az inget, hogy mindig megszakad valamelyik szál, s még jó ha nem az ing. , De Esztike szívében csak egy pár pillanatig tart a zsörtölődés, mert okos asszony lévén, tudja, hogy nem jó ilyenkor szótlanul hagyni az emberét. - Várj csak, mindjárt felöltöm, -szalad a tükrös asztal felé, ahol a cérnákat tartja. - Nem tudod megnézni akkor, amikor ideadod, ingereli magát a férfi,- jókor kezdesz a varráshoz, mikor már mennem kéne. Az ilyenre vasalásnál ügyel az ember, nem mikor a nyakán van! -Ugyan már, - áll meg mentiben Esztike - ne oktass te engem arról, hogy mit hogy, s mikor kell, tudom azt nálad nélkül is.
- Veszem észre, hogy tudod, - morog már nem is az asszonnyal, hanem magával.- Nem az első eset!- Mi nem az első?- kapja fel a fejét Erzsi.- Az, hogy nincs gomb.. . s hogy ráncos a gallér... S a pecsét is ott a másik ruhában már legalább egy hónapja . Ugy belerágta eddig magát a szövetbe, hogy ki se jő! - Eredj már, ne okvetetlenkedj annyit,- mérgelődik neki most már az asszonyka is.
— Miféle pecsét van benne egy hónapja?! Belekönyökölsz te mindennap valamibe, mert sohse tudsz ügyelni, sohse is tudtál. Hogy az ember nem győz takarítani reád...- Nem baj, majd megtanít ügyelni az irodavezetőd, - teszi le Gábor a nehéz szót. - Ő biztosan nem keni össze magát. Ez azonban már sok Erzsinek. Hiszen igaz, járt hozzá még leánykorában az az irodavezető, nem tagadja. De soha nem kívánta. Inkább csak az anyjáék erőltették. S most lám, ezt veti a szemére. Mint szagot kapott farkas, úgy fordul hirtelen Gábor felé:
- Tán az ipartestületben hallottad, Márkus Feri s a többi gyönyörű barátod társaságában, mert ott szokták a férfiak tele tőmni egymás fejét mindenféle marhasággal?!
- Márkus Feri?- akad meg Gábor a néven. - Mi bajod vele? Azzal barátkozom, akivel éppen jól esik. Csak nem akarod megszabni? Vagy inkább azt szeretnéd, hogy itthon üljek örökké? Mi? Igaz, hogy akkor legalább rend lenne, - teszi hozza mellékesen, - nem kellene állandóan úgy keresgélni mindent, mintha folyton költözködés lenne.
- Ugyan biza mit nem kaptál meg?! — biggyeszti az asszonyka csúfolódóra az ajkát.
- Mit?.. . hát a nyakkendőt sem.- a zöldet. Tűvé teheti az ember az egész házat érte. - Ott az új, miért nem kötöd fel azt? -Az nem kell, érted!-. nem kell! - csattog most már Gábor, hogy harsog tőle a konyha. - Nem is kötöm fel soha.. . Soha, érted, soha! Tudhattad jól, hogy nem szeretem az olyan rikítóst, de csak azért is olyant vettél. Kösd fel te, ha úgy tetszik, vagy add el, mit bánom én,.. . csinálj vele, amit akarsz..
Ugy kezdődött. Valahol leszakadt egy inggomb s gurulni kezdett, majd odaverte magát valamihez s megállapodott. Ettől kezdve lapult-lapult, mintha már sehova se tartozna, míg csak egy sárga nádseprű bele nem habarta a szemétbe, hogy ott élje további, életét az udvaron, a ház végében.
Arra kapirgált egy tyúk, megnézte, egyet-kettőt koppantott rajta, s mert számára semmire se volt jó, otthagyta. Azután arra ment egy gyerek, ő is megnézte, s a zsebébe dugta; jó lesz majd gombozni. Ettől kezdve az inggomb ott röpködött az utca porában, hol az alszegen, hol a felszegen, a szerint, hogy hol folyt a játék, míg csak valamelyik gyerektől el nem szedte az anyja, hogy a férje ingére varrja; semmit se sejtve arról, hogy valahol, nem is olyan messze, talán épp a szomszédban, a haragosánál, vagy az édes kománál lélekbe fojtott kirobbanást okoz ugyanaz a gomb. Ugyanaz, amelyikkel gyermeki örömére még vagy két tucat hasonló gombot nyert a Kicsi Zsigáék fia, s amelyik most ott díszeleg olyan ember inge nyakán, akinek eszébe se jut arra gondolni, hogy honnan került oda .. . Csak hordja, míg el nem hullatja ő is .. . Akárcsak Gábor, ki lám, most egyszerre elővájja mind az elkövesedett keserveket, bántódásokat, s úgy vagdossa Erzsikéhez , hogy szegény már már azt érzi: egész házaséletük csak gyötrelem volt.
Előkerül sorjában minden. Az is, hogy Gábor sohase szerette savanyún az ugorkasalátát, s Erzsi mégis mindig savanyún csinálta, mert restellette még azt is, hogy megérdeklődje az anyósától, mármint a Gábor anyjától, hogy vajon milyen mértékben fekszik a fia gyomrának az ecet; s a tejbekását nem eszi-e véletlenül tej nélkül?..
Aztán Esztike se ül éppen a száján. Előhozakodik ő is mindennel
.. . Hogy Gábornak sohase akkor kell a csók, amikor neki, pedig bezzeg hét évvel ezelőtt nem kínáltatta magát.. . még a végén egyszer a boldogságukra olvasnak valamit, addig forgolódik a szoknyák körül. Közben néha már úgy érzik, mindent felhánytorgattak egymásnak. Talán még a szomszédok baját is. De csak nem akar abbamaradni az osztozkodás; mert valami még kimondatlanul bár, de ott lóg a levegőben.
S mikor Erzsi épp azzal hozakodik elő, hogy ő bizony sok mindent nem így képzelt el: fordul egyet Gáborral a világ, s kezét a kilincsre téve, csak úgy, gombolatlan ingben, kiindul a házból. De még lobban egy utolsót a keserűsége. Utolsót, de a legnagyobbat.
- Hát igen, biztosan mindennek én vagyok az oka.. . Talán még annak is, hogy gyerek sincs!... Nem húzza be maga mögött az ajtót hangosabban, mint máskor, mert nem olyan természetű ember. Csak a szeméből szökik le két olyan égő szikra, hogy megdermed Erzsi , s nem nyomja le a kilincset, hogy Gábor után szaladjon, s fülébe zokogja:emberkém, maradj csak, mert úgy felvarrok majd minden büdös gombot, hogy soha az életben le nem szakad többé...
A nap elé csúszik egy illemtudó felhő, mintha azt gondolná: nem való most pünkösdi aranysugár az Erzsike keservéhez, ki,, amint az már ilyenkor lenni szokott, az ágyra veti magát és sír. Mégpedig több mindenért: hogy így megcsúfolódott az ünnep, s az életükre ilyen folt esett. De kesereg azért is, hogy lám csak... elszalasztottá a nagy alkalmat; pedig be jó lett volna most előhozakodni a Maríné leányával... Nem azért, hogy tán megtudjon valamit, ... hiszen őrizzen meg az Isten mindenkit az ilyenféle bizonyostól, hanem, hogy könnyítsen a lelkén a kimondott szóval.
A nap már jóval fentebbről és mégis melegebben süt az emberek nyakába. Nem jár, csak akinek erősen sürgős... A szederindával futtatott házban egy asszonyka törülgeti kisírt szemeit a beáradó napsugárral. — oh, hogy a.. . — suhint a legyek felé - mondok mindjárt; egy csúfat.Mérgelődik, mikor meglátja, hogy körülülték az őrizetlenül maradt kávét. Egy csomó már úszkál is benne...
-Na tessék, ezt se itta meg s most csinálhatok neki másikat- zsörtölődik szomorkásán. Egy pillanatra átszalad szívén a kételkedés, hogy vajon kinek csinálja, s miért... de nem sokáig,, mert érzi, talán jobban, mint valaha, hogy Gábornak, aki, - szegény- ki tudja merre kószál most, hogy kirázza magából a mérget ... De már minden pillanatban visszajöhet... Az nem lehet, hogy csak úgy, egy inggomb miatt... - borul el megint az arca . . . Amikor aztán Gábor betoppan, a konyhában egyszerre minden olyan, mintha első sugaraival most ébredezne a pünkösd. Csak a legyek ébersége kábultabb a viaszkosvászon asztal körül, hol Erzsike őrizgeti az ura kávéját..
Megjegyzések