A csúf lány titka-novella

 Baba kolozsvári  leány volt, természetesen ott ismertem meg .

 Elég szerencsétlen csillagjegyben született.

- Csúnya lány! - mondották rá a barátnői.

És valóban csúnyának tartották Babát A fiúk azonban mind találtak benne valamit, és voltak napok, amikor így szóltak: milyen különös, finom pofácskája van! 

De leginkább csak magukban mondták, és Babának különben is csak egészen kivételesen voltak ilyen jó napjai. 

Rendesen bizony nem volt szép, nem volt kedves és nem volt bájos.
 Jól tudta ezt Baba, sőt... még sokkal, sokkal csúnyábbnak, báj nélkülibbnek, minden vonzó báj nélkül szűkölködőbbnek gondolta magát, mint amilyen a barátnői véleménye szerint volt.

Csak egy, csak egy valami volt rajta, ami föltétlenül megejtette a hozzáértőket.

 A szaga, vagy szebben  szólva: az illata.

Csodálatraméltó parfümje volt a hajának és a nyakának. Egy alkalommal Asztalos ügyvédjelölt, egy elvetemült ember, amikor megérezte és átérezte ezt az illatot, így szólt magában:

- Nem bánnám, hogy csúnya, hogy csak három-négy hétben egyszer szép, hogy kicsi a hozománya, feleségül venném, csak a bokái lennének egy-két centivel vékonyabbak, és a cipője lenne két-három számmal kisebb!

Megjegyzem, hogy a lábtól és a cipőtől Asztalos bátran eltekinthetett volna. Baba parfümje tudniillik olyan csodás valami volt, hogy minden egyéb női kellék hiányáért is kárpótolni tudta volna a férfit.

Ezt Asztalos nem látta be, de belátta más.

Baba zongoratanárja, egy kedves, tisztult ízlésű ember, aki sokkal tapasztaltabb volt a nők körül, mint Asztalos, és már tudta, hogy a nőnél nem sok minden: úgymint arc, termet, modor, hang, öltözködés a fontos, hanem csak egy valami, akár ezek közül is, de az azután fontos legyen.

Ez a komoly, szemüveges ember hosszú heteken át némán szívta magába naponta egy óráig Babát. A másik hónap végén azután nyilatkozott. De csak az óra végén.

Előbb Baba  végigjátszotta a rendes műsort. Játszott Czerny etűdjeiből, a 40 tägliche Übungen-ből, azután pár gyakorlatot Chopintől, amiket sohase tudott rendesen.
Mindig abbahagyta a játékot, rángatta a vállait, affektált, adta a megfékezhetetlen kis csikót, a leendő nagy nőt, Salomét, szóval tudta, hogy hogyan kell bánni a férfiakkal, De hadd mondom el az egész órát. Most következett néhány Bach-Invencio,amiből több van számok szerint, először a kétszólamúakból, azután a háromszólamúakból. Ezek jobban mentek.

 Baba itt csillogtatni akarta polifonikus érzékét. Túlontúl kiemelte a fontosabb szólamokat, úgy, hogy a másik alig hallatszott... De hiszen tudják, hogyan zongoráznak a nők, ha óriási intelligenciáról akarnak tanúságot tenni.

Bach után néhány Chopin-darab következett. Itt Baba elővette a pedált, csalt, elsikkasztotta a futamokat, szédületes tempókat vett... Az ördög se bírt volna vele. A zongoratanár, név szerint Czera István, közbeszólt, kopogott, meg akarta állítani. Nem sikerült. Baba végigjátszotta a Valse-ot. Czera természetesen nem jött reá, hogy az adott esetben nagyot kéne ütni Baba kezeire, és a cél már el volna érve. A modern pedagógia - még a zenei pedagógia sem - nem engedheti meg a verést, és Czera modern pedagógus volt.

Az óra végén a fiú megkérte Baba kezét.

    Baba  úgy érezte, hogy itt az idő, amikor a saját keserves, önbizalom nélküli napjaiért, a tükörbenézés sok elégedetlen percéért, amelyek együtt sok-sok szenvedést jelentettek eme alapjában igen finom - tehát igen hiú! - nő számára: kárpótlást vegyen magának. Az első másodpercben tisztában volt vele, hogy mit kell tennie: Vissza kell utasítania Istvánt. Ha akárki volna is, ha a legelső fiú - akkor is.

- Nem - mondta -, nem lehet, kedves István igazán nem lehet, nagyon sajnálom - és rángatta a vállait, mintha azt akarta volna ezzel jelezni, hogy ő nem oka semminek, és nem érti, hogy került ebbe a kellemetlenségbe.

Tényleg nem volt oka semminek. Baba mindenre pályázott, csak arra nem, hogy beleszeressenek. Pályázott rá, hogy a barátnői így szóljanak: "különös lány". Pályázott rá, hogy az anyja, egy igen kedves, kövér asszony, így emlegesse: "ez az Baba, ez egy bolond!" Pályázott rá, hogy a német kisasszonya a kolleganőinek kijelentse: "Ich kann's nicht mit Ihr aushalten!."[En már nem bírom ezt]     Egész különös viselkedését jól meg lehetett magyarázni azzal, hogy ő állandó félelemben élt. Attól félt, hogy valaki konstatálni fogja:

- Nini, még ez a csúnya kis lány is vágyik rá, hogy szeressék!

      Ez a mondat, amelyet gondolatban többször meg is fogalmazott magának, elviselhetetlen volt neki. Innen megérthetjük Baba egész egyéniségét. Miért nem mert ő hosszabban beszélni a zsúrokon egyes fiúkkal, akik tetszettek neki, miért szaladt tovább, gorombasággal búcsúzva, miért csókolta barátnőit forrón és miért csipkedte véresre őket ugyanakkor. Az egész nőt a szerelmi visszautasítástól való páni félelem alakította olyanra, amilyen volt. Ezért kellett szegény Istvánnak finom, szimatoló orrával, szép homlokával, amilyen csak egy harmincon túl levő férfi homloka lehet, kellemes, szürke szemeivel és borotvált arcával együtt halkan, feltűnés nélkül távozni Babáéktól.

Baba pedig föllélegzett, ki akart ugrani a bőréből, mosolygott, hangosan nevetett, a tükörben nézegette magát, és énekelve kiöltötte saját magára a nyelvét, úgy, hogy a két nyelv, az igazi és a tükör-Baba nyelve összeért. Mit bánta ő most Istvánt, aki messze, valahol az Bogáti  út végében rótta az utcát, és az orra tele volt Babával és a szíve fájdalommal. A lényeg az volt, hogy mégis beigazolódott az, amit nem remélt és nem hitt: hogy mégis van valaki, aki szereti, aki feleségül venné.

Ettől kezdve Baba  rohamosan szépült. Lassanként megjött a kedve, hogy a ruha- és cipőpróbálásra is időt szenteljen. Mindig kevesebbet és mindig ritkábban alkalmazták rá az eddig oly sűrűn használt "slampos" jelzőt. Hogy mást ne mondjak: Baba pontosan ügyelt rá, hogy a blúzának és a szoknyájának összes kapcsai csukva legyenek, és sőt még a tükörből be is igazította a szoknyát a szimmetria törvényeinek figyelembevételével. Egy cipő-művész bámulatos lábbelit készített neki. Asztalos, mikor meglátta benne Erna bokáit, így nyilatkozott:

             - Nem tudom, mi történt ezzel a lánnyal. Más lábat csináltattak neki, vagy a régit átalakították, nem tudom, de az egész lány, most, ahogy van, elragadó, és megérdemli a legkényesebb ízlésű férfiak érdeklődését.

Asztalos persze saját magát is a "legkényesebb ízlésű férfiak" közé számította, és udvarolni kezdett Babának. 

Két héten belül Asztalos remekül vissza volt utasítva.
Babának , az önbizalmának szüksége volt erre, és a kislány helyes ösztönnel feláldozta a partit, mely egyébként egészen megfelelt volna.

Külön említendő, hogy Asztalos a megkéréskor már a legszigorúbb flörtöt űzte Babával, mert a modern iskola híve lévén elve volt, hogy csak azt a lányt szabad feleségül venni, akit az ember már körülményesen, apróra ismer. Baba a flörttől nem vonakodott, mert Asztalos tetszett neki, de a házasságra vonatkozólag nemet mondott.

Asztalos után még két-három fiatal úr jutott hasonló sorsra. Baba nem dicsekedett velük. Nem a barátnőinek az irigységére dolgozott, saját magát akarta csak rehabilitálni, saját maga előtt. És ez sikerült is.

   

  Az ügy persze még súlyosbodott, mert amint Baba elhagyja a húszat, az egész komédia rosszabbul és rosszabbul fest.  Baba érezte hogy terhére van a famíliának, és kezdte magát a családban tűrhetetlenül rosszul érezni.
 Külföldi utat tervez.  Nem engedik el, sokat sír, hetekig nem beszél az apjával és az anyjával. A papa és a mama igen diszkréten felléptetnek egy vőlegényt. (Harmincezer lej, mégis szép pénz!
Baba a vőlegényről csak a legnagyobb undor hangján nyilatkozik, de rövidesen megtartják az esküvőt. . Baba a második hónapban sűrűn kezdi emlegetni otthon a válást, mire pofont ígérnek neki.  A második év végén egy kisleánya születik. Igen rossz háziasszony, tehetségtelen anya, türelmetlen, örökösen makacskodó feleség. A férjet egészen elvadítja hazulról, aki bújában kártyázásnak adja a fejét, stb. stb. ... Szóval, ilyenformán alakulhatott volna Baba   élete.

    Tudjuk  néha  egy apró, de igen jelentékeny véletlen folytán. Az egész történet, a hozzáfűzött kombinációval együtt, tanulságos példája annak az igazságnak, hogy sorsunkat csakugyan apró véletlenek irányítják.
Véletlen esetlegességen vagy apró körülményen fordulhat meg egész életünk boldogsága vagy boldogtalansága. Baba, a kiállhatatlan, utálatos kislány, aki örökösen olyan volt, mint egy keserű grimasz, vagy egy alterált akkord, tehát zavart és disszonáns: bájos, egyensúlyozott lelkű lány lett,
szép és kifinomult .Házassága a legtökéletesebb normákban zajlott le.
Nem mindig az nyer aki szép ,kell hozzá meg valami ami ízletesebbé teszi  az életharmóniát.

Azt hiszem, hogy aki elvette, egészen jól járt vele.