A mester
A Mester a nápolyi hajnalt csodálta, az azur ég kéksége felé fordította és álmodott. Egyszerre női sikoly jajjdult bele a csöndbe s az álmodó felé egy tarkaruhás lány, meg egy öreg ember közeledett.
.A lány arca kék volt, az ajkáról vér cseppent az állára és sírt. Az öreg ember részeg volt, a lánykezét fogta s az álmodozó felé húzta.
Miért ütöd ? — kérdezte a mester,— Mert lusta — mondta az öreg ember. Mindig azt mondja, fáj a feje, meg a tüdeje, meg a torka és sose akar énekelni. Az éjjel majdnem semmit se kerestünk, pedig öten vannak még otthon és nagyon várják a kenyeret,
— És miért vezetted ide hozzám?— Hogy énekeljen neked.
Idegen vagy ugye uram ? Hallgass meg kérlek egy dalt, meglátod milyen szép lesz.
— De nem lehet szép egy dal, ha véres ajak énekli. Minek ütötted meg? Kije vagy neki? A lányod ? Az hát. Persze, hogy a lányom. Tud az véreseis énekelni, ha akar, Hallgasd csak uram, Margaréta nagyon szép énekel.A kezében tambura volt, megpengette húrjait s a lányt meglökte könyökével.
És a véres szájról felzengett az ének. Feltrillázott az ég kéksége felé,olyan volt mint az átok és éles, színes, mint a megváltás utáni vágy.
- Hogy adod nekem? kérdezte a mester s a lány könnyeit letörölte a zsebkendőjével..
E gy év múlva
A Villa előtt kocsi állott meg, virággal volt meg rakva. Az ablak függönye szétlibbent, a Mester sápadt arcán végigsiklottak a napsugarak s a virághalomból pompás illat röppent fel hozzá. -Hozzátok be mondta és szórjátok el a szobába.
Legyen egyszer a földön is mennyország.Az ablaktól visszalépett, fejét a két kezébe szorította és megremegtek az ajkai
- Legyen a földön is egyszer mennyország 1 Az élet nagy sejtelmei, a homályos játékok pattanjanak ki egyszer szent valósággá s üljön diadalt az élet Hogy meddig, az ő dolga. Csak jöjjön egyszer, szép nagy glóriájával és ölelkezzen az emberrel
.A Mester szerelmes volt s tegnap, a Margaréta első operaházi sikere után, azzal tette le a dirigálópálcát, hogy feleségül veszi.A virágokat a szőnyegekre szóratta, azután Margarétához ment
.- Nézd mondta - eljöttek hozzád a virágok,hogy ők is lássanak egyszer szépet.A Margaréta szája ekkor már nem volt véres,a kékség elfehéredett az arcán s nagy, ibolya szemeiben, a hála könnyei csillogtak. Fehér ruhában volt,puha csipkék közt, mint a nagyon kedves emlék s olyan volt ezen a napon, mint a korai rózsa, hahó pelyhek hullanak rá.
A Mester kezéért nyúlt, dús szempillái lezárultak s a meleg kezeket az arcához szorította Köszönöm - súgta halkan.
Imádom a drágaságod, imádlak drága mesterem.S az esküvőnek vége lett...A tanítványok kórusban kívántak szerencsét a Mesternek s egyikük egy kottalapot nyújtott át neki.
— Egy dal - mondta.
A címe : Nápolyi virág.A házassága emlékére Írtam Mester. Fogadja
szeretettel tőlem S egy hónap múlva Margaréta is eljátszotta a dalt és akkor éjjel nyugtalanul aludt. Másnap megint eljátszotta s az urának azt mondta, hogy az nagyon tetszik neki s mikor játszik tökéletesen boldognak érzi magát.
Nápoly! - mondta hangosan, mikor egyedül maradt s a dalt a szívéhez szorította.Nem volt az remekmű, csak tambura akkord nagyon sok volt benne. Csupa tambura akkord. Tam-buraakkordok. Nápoly, kék reggelek, csúnya és nagyon édes emlékek.S a Mester megköszönte a tanítványnak:
- Nem vagy zseni, - mondta neki, - de sokan vannak akik nem zsenik és mégis azok.Fiam,én megjutalmazlak ezért a dalért, mert a feleségemnek nagy, őszinte boldogságot szereztél vele s ezért, nagyon meg akarom jutalmazni: zsenivé teszlek.
Na ne hajlongj. Én már túl vagyok az ilyesmin . . . Mutogattál néhányszor nekem valami sületlenségeket, mik is voltak azok?
- Szimfóniák Mester.
- Ja, igen. Hát nézd. Hozzál el nekem egy ilyen szimfóniát, majd csinálunk belőle valamit. Aztán előadjuk. Aztán már minden magától megy. Végre is, elég vén fiú vagy már, ideje, hogy szent legyél.
- Oh Mester...A szemeiben hálakönnyek csillogtak s a szimfóniáért szaladt.
- Jaj de drága vagy, hegy segíted ezt a fiút -mondta Margaréta az urának s mikor megint egyedül maradt, a szemét lehunyta, az ajkai nyitva maradtak s csak bal kézzel játszott a zongorán. Csak az akkordokat. A tamburákat. És megint hangosan mondta:- Nápoly! — és megint a szivére szorította a dalt. Nápoly kékséget. a tarka ruháját. a tam-buráját. És egy öreg ember sovány kezét...,a régi életét
Hiszen maga egy zseni, hallja-e ?
- Oh, művésznő - hajlongott a tanítvány,
- Na ne szerénykedjen. Nézze a kritikákat.Szédületes!
- Oh művésznő - hajlongott a tanítvány.És az est homályba vonta a szobát és az esti homályban két fiatal száj egymásra forrt. Tambu-rázott a szájuk ...
Félév múlva:.
A mester beteg. Ágyban fekszik. Lázas. Lázas és mégis fehér az arca. A keze a szívén van, szép fehér a keze s a homlokán finom gyöngyözések. A homloka is fehér. Margaréta úgy áll az ágyánál,mint ezüst vázában valami karcsú tulipán. A Mester elküldi. Egyedül akar maradni a tanítványával..,
Fiam - mondja neki. Nekem van egy kérésem fiam. En nem bírom el, hogy te és ő ... én bele halok ebbe .szívem nem bírja el. Utazzál el fiam. Valahová messze Tedd meg nekem.. En is tettem érted valamit. Te fiatal vagy még. Én ... már csak őbenne élek.
Ugye fiam, megteszed nekem?
- Mester! Már utazom is! — mondta a tanítvány
S Margaréta kint várta.
Mit beszéltél vele?
-El kell utaznom.
- Neked ?
- Igen. Nem lehetek hálátlan.
- Es ... hová utazol ?
- Nápolyba.
- És mikor utazol ?
-Kilenc órakor.
- Már, kilenc órakor?
-Igen.
-Azt ígértem, hogy azonnal utazom.
Beláthatod, nem lehetek hálátlan.
Hanem én úgy tudom, hogy Nápoly felé tízkor is indul egy vonat.
- Igen mondta a nő ,es ő is tízkor elindult.
Megjegyzések