Csak egyszer

 Csak egyszer lennék szabad

lazítanám el magam,

csak egyszer emelném karjaim,

körbe ölelve a hajnalt,

a távoli ég alatt.

 

Csak egyszer lebegnék lazán

a ködös sötét ég alatt ,

tele torokkal kiáltanám 

az időnek kusza morajlásában;

fenn maradtam.

 

S ha szótlan csókok hullnak,

az eltévedt idő arcáról

nem keresném hol vannak,

csak kábán valóra váljanak,

s ne hadakozzanak.

 

S a mosoly mi húzódik arcomra,

csókokkal átfogott karok,

s ölelik szívem bódultságát

szín nélküli álmomban tarkán

s a szélben ringatóznak.

 

 

Csak egyszer tudnék kiáltani,

félholtra vergődve bódultan,

s szomjas csókokkal szabadultan,

sorsomon elmerengeni sápadtan

és nem védeném magam.[W.B.]