Gabriela férjhez megy

 A sötét kávéházban sokan vannak egy asztalnál.Csak középkorú  férfiak,akik a homályos füstfelhőben ,  érdeklődéssel hallgatják kedves barátjuk mély bánatát.

Lajos szomorúan mesélte el élete történetét ,főleg a fájó pontokat barátainak, amit mély csend fogadott.

   - Petra holnap, vagy holnapután férjhez megy; isten veled Petra!Nagyon szerettem Petrát.

  - Rám nézve,kezdte Lajos, súlyos ez az eset; nem azért, mert annak idejében hozzám ígérkezett a lány, hanem azért, mert egy igazi jó testvért veszítek el benne. Ha olyan jó volt hozzám, mint amilyen jó volt, hogy tud férjhez menni és intim kapcsolatba  lenni mással?  Miért tagadjam, úgy vagyok vele, ha nem szent, ha nem visel mindent el,  az asszonyt, mindjárt hitszegőnek tartom. Elszoktatott  bennünket az anyánk,  aki csupa önzetlenség, csupa  érettünk és miattunk.

 Nos, hát Gabriela is siet hivatásának elejébe, holnap vagy holnapután férjhez megy. De nem erről akarok beszélni, ez kevésbé érdekel, ezen a ponton ő elmúlt nekem és most,  amikor érzékenyen búcsúzom tőle: a legfőbb gondom az, hogy megtartsam  lelkemben régi alakját, mely olyan könnyű, olyan bájos illatos és színes volt, mint egy tavaszi napsütötte virágszál.

 Szürke ruhában is rózsaszínű volt ez a kislány. És amikor evett... nagyon különös, szinte bosszantó volt rám nézve, amikor enni láttam. Pont olyan szokásai voltak,mint nekem. Hogyan kisasszony, ön is!? De ez ismeretségünk kezdetén volt. Tudniillik bár rokonok vagyunk, csak nagy későre láttuk egymást, amikor ő már tizenhét éves lett, én meg valósággal megöregedtem: elértem a huszonöt évet. Sajnáltuk, hogy így elmaradtunk egymástól. De hamarosan megvigasztalódtunk és hamarosan elígérkeztünk egymásnak. Aztán váltottunk egy pár csókot, aztán elváltunk. Szívre ható leveleket írtunk egymásnak, hogy hátha ez mégsem az igazi szerelem, legyünk mi csak barátok. Hiszen mindezeket talán tudjátok ti is , de arról a viszonyról, ami ezután fejlődött ki köztünk, emberi lénynek fogalma sem lehet.

  Barátom, testvérem, szerelmem volt, helyesebben egy olyan valaki, aki mind e háromból volt összeszőve. Megfogta a kezemet, a kabátomra varrta a leesett gombot, és megengedte, hogy megcsókoljam a nyakát, füle alatt, de csak ha senki sem volt a szobában. Ez néha megesett, hanem, hogy éppen senki se lett volna otthon, az nem esett meg, csak egyetlen egyszer. Beléptem, ott gubbaszkodott a zongora előtt, a medvebőrön. - Nincs senki itthon! - kiáltotta  előre.

 - Nos? kérdeztem és ebben a pillanatban úgy éreztem magam, mintha még sem barátság, hanem igazán tiszta  szerelem lett volna az a régi érzés. Ezt mindjárt meg is akartam mondani, de felugrott és rám kiáltott :

 - Takarodjál!

 - Miért? 

- Mert a férfiak gazok.

 - És az asszonyok? Elhallgatott.

 - Bántott téged valaki ?

- Ki merne? - Valami rettentő szomorúság volt benne van. Keblére szorította mindkét kezét, így akarta visszatartani a sírást, mely már kezdettől fogva csiklandozta torkát. Addig-addig csiklandozta, míg egyszerre kitört. 

Nem kergetett el többé, és bár arccal elfordult tőlem, és zokogva mondta nekem:

 - Csodálatos ember vagy..

 - Miért? 

- Előre tudtad, hogy szomorú vagyok.

 - Persze ezt én mindég tudom, az okot is rendesen.

 Mi  a baj Gabika? - Hogy mért születtem én lánynak, mért nem lettem én férfi!

 - Haj hó, ez igazán nagy ok! És sokszor gondolsz erre? - Mostanában gyakran .

 - És miért?

 - Megölnék egy embert.

 - Szerelmes vagy  valakibe. Megfordult megvetéssel, majd mosolyogva nézett rám:

 - Te egy gyerek vagy, egy gyerek! - mondta némi szánalommal. Aztán kezet nyújtott és beszaladt a másik szobába, magára zárta az ajtót és azon át kiáltotta:

 - Jó éjszakát, Isten veled!

 Elhatároztam, hogy végére járok, mért vagyok én gyerek? De a következő napon már rossz sejtelmeim támadtak. Hátha ez a lány nem volna többé gyerek, hátha ez a lány már asszony szemmel lát?

Csodálatos, hogy a férfiak azt hiszik , hogy az asszonyok szeme csak arra való, hogy szép legyen és azonfelül semmi másra. És szinte megdöbbent , amikor a kábító női   kék   szemek, hirtelen olyan kétségbeesett, prózai kifejezést váltanak. Hát nem csak azért vannak, hogy édesen mosolyogjanak  a férfiakra,hanem hogy  keservesen sírjanak is  miattunk?

    Megvallom, mélyen gondolkodóvá tett, hogy Gabika, - aki holnap vagy holnapután férjhez megy - nem egy olyan valakiért nézett komoran, kinek fiatal szeme egy férfi kalap tetején áll meg.. Alig vártam, hogy újra találkozzam vele és így szóltam hozzá: 

- Gabi , beszélj velem nem vagyunk olyan idegenek egymásnak minden titok nélkül, tégy boldoggá és mondd el nekem miért vagy szomorú?. De azt  akarom, hogy hagyjad el a füllentéseket amik nélkül ti nem tudtok élni.

- Beszélj velem  úgy, mint ahogy magaddal sem beszélnél mindig, mert évezredek óta arra vagy oktatva, hogy saját magaddal szemben is tele légy titkokkal.... Összebeszéltem minden bolondot, bámulva, csaknem úgy nézett rám, mintha okosnak tartana. Kihasználtam ezt a gyenge pillanatát és beszéltem tovább:

 - Szakítsd le magadról ezeket a tekinteteket mind, mind. Fogalmad sincs, hogy milyen borzalmas megérteni egy nőt aki örökös hazugságra van ítélve.

 . A kínaiakról - igen a kínaiakról - azt mondják, hogy bolondok, mert kalodába teszik leányuk lábát. Kicsiség, az egész világ minden lányának egész lelke kalodába van szorítva

... Gabika kedves, ne félj, szabadítsd ki magad egy pillanatra. Beszélj, vagy felelj röviden mindazokra, amiket kérdezni fogok-mondta a férfi.

Sokat kérdeztem, sok mindenre megfelelt. Legyenek e bájos mondások az én egyetlen titkos kincseim! nem is árulok el belőlük semmit, csak egyet, azt, hogy szomorúságának oka és tárgya: ismeretlen és tárgytalan. De mégis... Homályosan emlékezett egy idegen férfiról. A neve? Alig hallhatólag, de mélységes gyűlölettel mondott Gabi egy ismerős nevet. De nem beszélhettünk tovább, anyja jött ki a kertbe azzal az férfival , akit előbb említett. Egy csinos, de már nem fiatal úr volt. Hát ezt szerette volna? Hisz erről mindenki tudja , hogy az édesanyjának udvarolgat.

  Gabi - amint mondtam - holnap, vagy holnapután férjhez megy. Maga ez a tény nem érdekel eléggé. Inkább az érdekelne, ha megtudnám, hogyan történt a dolog. A részletekre egész világosan emlékszem, de nem tudom értelmes képpé összeállítani. Mint ma: láttam az anyját és féltettem a gyenge asszonyt a katasztrófától. Mintha ezen a napon azt olvastam volna ki a még mindig tüzes szempárból:

 -Hát,   jöjjön,  aminek jönnie kell!- De másnap az udvarló eljegyezte - Petrát. Avagy talán ez jegyezte el magát vele? Hogyan, miért? Csakugyan az anyját féltette-e, vagy csak féltékeny volt reá? Áldozatul dobta magát anyja becsületéért, apja nyugalmáért? Láttam mindent és nem tudok semmit. Nem is akarok tudni, nem akarok mást, csak megőrizni lelkemben régi bájos rózsaszínű alakját. Holnap már úgy is késő. Édes kis mártírom,  boruljon rád a menyasszonyi fátyol, elevenen eltemetett lányom.

    Gabika , holnap vagy holnapután férjhez megy. Isten veled Gabriela drága szerelmem,barátom.!

    Nagy csend lett csak az égő cigaretták világították meg a szomorú arcokat.

  Minden férfi maga elé nézett szomorúan ,nem tudva ,hogy mit is lehet mondani ilyenkor.