A levél

 Ismét  távolodszi,  ismét  elhallgattál 

Vigasztaló  szóddal,

hej  pedig  de  várom  azt  a  kis  leveled

ezer  könnyel,  csókkal!

Tudom,  hogy  nem  szeretsz,  de  miért  mutatod,

 miértrt  nem  csalod  szivem?

£z  a  foszladozó  halvány  remény-fátyol

ez  az  álomvilág,  lásd:  én  nekem  minden!

Nem  is  kívánok  én,  lásd,  te töled  semmit,

nem  kérlek  magamnak

maradok  örökké  magányos  vándora puszta  sivatagnak

 a  te  szereteted  csak  az  egyedüli zöld  oázis  rajta,

mely  még  fáradt  lelkem  úttalan  útain,

zúgó  viharain  tova  menni  hajtja!

O  hát  emlékezzél  arra  a  magányos 

szomorú  leányra,

hoz  megint  mosolygást,  derűt,  napsugarat

 nema  világába!

írd  meg, hogy  szeretsz  még,  hagyd  a  bánatomal

egy  kissé  feledni,

hagyd  meg  nekem  azt  a  balgatag hitet,  hogy

 tudnál rgég egy kissé   egy  kissé  szeretni..