Idő

 Az Idő dacos kölykei: az  órák

rátérdepelnek olykor a szivemre

s peregnek lelkem tavába a percek,

mint sárgult levelek... Fürgén...  Zizegve.

S elmúlt tavaszom siratom akkor vissza

\,mikor szivemen dörömböl az Idő

\a zord, kegyetlen, álmokat letipró

rég holt vágyaknak kriptáit feszítő.

Kedvem ilyenkor mintha gúzsba  kötnék,

a lelkemen borús, mélázó csend ül.

..De jössz mosolygó, csókos ajkaiddal

s szivünk, mint két hegedű, összecsendül

.És muzsikál szórdinósan a csendbe

szived s szivem ... Megállónak a percek

s bókol, előttünk földig meghajolva,

a vén Idő: kecses rokoko herceg.