Egyedüllét

 Én úgy magam maradtam,mint a vándor

Ha téli estén rengeteghez ér,

S a ködbe-dermedt fák alatt üvöltő

Csontharsonáján fújni kezd a szél.

 

 

Én úgy magam maradtam, mint a távol

Füves pusztán merengő régi domb,

Ki százesztendők óta benne nyugvó

Szerelmeken és kincseken borong.

 

Én úgy magam maradtam,mint a tenger

Sötét fokán a hófehér sirály,

Mint ős koroknak rőt bozótlakója,

A kőbaltás, bozontos, vadleány.

 

Én úgy magam maradtam, mint várrom

Oriási körrajza fenn a holt egen

Hitem bástyáján messze nyúlva,

mint egy lengő zászló a sárga fellegen.

 

Én úgy vagyok, hogy egymagamban állok

Csók meg nem érint, kéz nem fog át,

S fejem fölé a boldog egyedüllét

Sző búsan egy szent csillagkoronát.