Michelangelo Buonarotti

Az  ő  komor,  kemény  aszkéta-szája

sosem  mosolygott  víg,  piros  szerelmet

árnyékait  gondterhelt  homlokának

nem  hessegette  asszony s  drága gyermek

.Még  a  halál  is  meddig  elkerülte!

Magánosságát  hogy  nagyobbra  mérje

s  árván  maradjon,  mikor  pár  barátja

előtte  lassan  sorra  sírba  tértek.

Ám  meg  nem  törte,  bárhogy  is  gyötörte

kemény  csapással  sorsa  súlyos  ökle.

sarkcsillagként  tündöklött  fenn  a  fénye

s  ragyog  ma  is,  magában  és  örökre.

Művészet  s  munka  volt    élete  kincse,

míg  elpihent  égtől  megáldott  karja.

 Dicsérni  őt  méltó  szó  nem  kerülhet

a  sírra,  mely  most  csontjait  takarja